Bevezetik a határellenőrzést Franciaországban

Igaz, csak egy hónapig, méghozzá az ENSZ klímakonferenciája miatt, amelyet Párizsban tartanak. A francia belügyminisztérium a terrorfenyegetettséggel és a közrend megzavarásának kockázatával indokolta a döntést.

A november 30. és december 11. között tartandó klímacsúcs miatt bevezetik a határellenőrzést, ám ez a belügyminisztérium közleménye szerint nem jelenti Schengen felfüggesztését.

Az eseményre 80 államfőt, köztük Barack Obama amerikai elnököt, összességében pedig legalább negyvenezer embert várnak.  Bernard Cazeneuve belügyminiszter a BFM televíziónak pénteken emlékeztett, hogy a schengeni egyezmény egyik cikkelye lehetőséget biztosít az államoknak a határellenőrzés visszaállítására, amennyiben ezt rendkívüli körülmények indokolják, s ezzel több ország is élt idén a menekültválság miatt.

Cazeneuve  kifejtette, több tüntetés is várható a klímacsúcs idején, s noha ezek általában békések, könnyen erőszakba torkollhatnak. Az amerikai nagykövetség figyelmeztette is a Franciaországban élő állampolgárait, hogy legyenek különösen óvatosak és körültekintőek a konferencia idején.

Franciaország legutóbb 2011-ben, a a G20-as csoport cannes-i csúcstalálkozójakor állította vissza a határellenőrzést - emlékeztet a brit Guardian.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.