Bevált a "karintiai megoldás" Jörg Haider pártjában

Josef Buchert választotta a Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) párt vezetősége a párt elnökjelöltjének csütörtökön, s ezzel gyakorlatilag eldőlt, ki követi a tavaly balesetben elhunyt Jörg Haidert a jobboldali-populista párt élén.

A Haiderhez hasonlóan karintiai politikus neve viszonylag későn merült fel a lehetséges jelöltek között, végül azonban ellenjelölt nélkül, egyhangú támogatással nyerte el a pártvezetés bizalmát. Még néhány nappal ezelőtt is a szintén karintiai Uwe Scheuch számított Haider legesélyesebb utódjának, nemrég azonban bejelentette, hogy nem vállalja a felkérést.

Mindamellett Bucherrel a "karintiai megoldás" érvényesült, vagyis ismét ebből a tartományból került ki a BZÖ első embere. A leendő pártelnökről úgy tudni, a tartományi pártvezetésben vezető szerepet betöltő Scheuch testvérek, Uwe és Kurt bizalmi emberének számít.

Viszonylag későn kezdte a politizálást, 2002-ben lépett be a hosszú időn át szintén Haider nevével fémjelzett Osztrák Szabadságpártba (FPÖ), majd annak szinte összes karintiai tagjához hasonlóan átigazolt az abból 2005-ben kivált BZÖ-höz.

A szavazás utáni sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott: el akarja kerülni, hogy összehasonlítsák Haiderrel, s "támadó ellenzékiség" helyett konstruktív politikát akar folytatni.
Hivatalosan az április 26-i linzi pártgyűlésen választják elnökké.

Az FPÖ-höz hasonlóan szintén bevándorlás-ellenes és populista, de visszafogottabb BZÖ a tavalyi parlamenti választásokon a voksok 10,70 százalékát kapta, megháromszorozva az előző ciklusban elnyert mandátumainak számát, így 21 képviselője van a parlamentben. A két párt együtt a szavazatok mintegy 30 százalékát nyerte el.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.