Nem lesz múzeum Ceausescu vesztőhelyéből, mert bevakolták a golyónyomokat

Bár a targovistei kaszárnyában mindent előkészítettek a szeptemberi nyitásra, a varázs elveszett.

Eltűntek a golyónyomok annak a targovistei kaszárnyának a faláról, ahol 1989-ben sortűz végzett Nicolae Ceausescu volt kommunista diktátorral és feleségével, Elenával. A „renoválók” keresztülhúzták a dél-romániai város terveit, hogy a vesztőhelyet múzeummá alakítsák. A tervek szerint szeptemberben nyílt volna meg a múzeum, amelynek ötletét az adta, hogy számos külföldi jelezte, meglátogatná a volt kommunista diktátor és neje kivégzésének helyét.

Az Agerpres hírügynökség szerint a helyi hatóságok kétségbeesetten konstatálták, hogy a múzeumnak „nem lenne semmilyen varázsa”, hiszen a golyónyomokat bevakolták. Most megpróbálják visszaállítani a falat eredeti állapotába, viszont a munkálatok miatt késhet a múzeum megnyitása. Ovidiu Carstina múzeumigazgató szerint a vesztőhely eredetiségét rontja az is, hogy a kilencvenes években ott forgatták Sergiu Nicolaescu A nullapont című filmjét a forradalomról. A diktátor-házaspár kivégzését ábrázoló jelenethez a falban gyutacsokat helyeztek el, amelyek vélhetően az eredeti vakolatot is megsértették.

Amúgy a tulajdonos Dambovita megyei önkormányzat már mindent előkészített a múzeum megnyitására. A tervek szerint a turisták bemehetnek majd az egykori kaszárnyába, ahol Ceausescuék az utolsó éjszakájukat töltötték. A laktanya parancsnokának a szobáját is visszaállították eredeti állapotába. Ott mérték meg a kivégzés előtt a két halálra ítélt vérnyomását, de a rögtönítélő bíróság által lebonyolított per helyszíne is látogatható lesz. A falakat mindenütt ugyanolyan színűre festették, mint annak idején voltak.
Ioan Marinescu megyei tanácselnök elmondta, hogy reményei szerint a múzeum udvarán megtekinthető lesz azt a páncélozott csapatszállító jármű, amellyel a laktanyához szállították Nicolae és Elena Ceausescut. Jelenleg tárgyalások folynak a védelmi minisztériummal. A múzeumba egy belépő ára hét lej (470 forint) lesz.

A Ceausescu-házaspárt 1989. december 25-én végezték ki egy rögtönítélő bíróság ítélete nyomán, négy nappal azután, hogy a szimpátiatüntetésnek indult forradalom elől elmenekültek a román fővárosból.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.