Betiltották a melegfelvonulást Szófiában

Az egyház tiltakozott, abelügyminisztérium engedelmeskedett: amióta útjára indították, a Sofia Prode először marad el.

Hivatalos közlések szerint a bolgár főváros melegfelvonulását meghatározatlan időre elhalasztották. A belügyminisztérium, illetve a városháza az intézkedést azzal indokolta, hogy egy szombati ortodox ünnep miatt a hatóságoknak mindenekelőtt a temetők biztonságára kell ügyelni, ezért - mint a közlemény fogalmazott -  nem marad rendelkezésre álló biztonsági erő a tervezett melegfelvonulás résztvevőinek a védelmére. A Helsinki Bizottság, valamint a szervezők tiltakoztak a rendezvény betiltása miatt. Azzal vádolták a belügyminisztériumot és a városházát, hogy engedtek az egyház nyomásának, ezzel pedig egyidejűleg korlátozták a gyülekezési szabadságot.

A bolgár ortodox egyház püspöki konferenciája a hét közepén nyilatkozatban foglalt állást a rendezvény ellen. A többi között azt hangoztatta, hogy az fenyegetést jelent a társadalom erkölcsi értékeire, veszélyezteti a gyermekek egészségét és a bolgár nemzetet egészében. Az ortodox püspökök az államot beavatkozásra szólították fel, azt  állítva, hogy az azonos neműek kapcsolatának támogatása zavart és káoszt kelt a társadalomban.

A szombatra tervezett rendezvényt korábban támogatásáról biztosították 12 európai uniós tagállam szófiai nagykövetei. Közöttük volt a többi között Németország, Franciaország,  Nagy-Britannia, Ausztria, Belgium, Dánia és Finnország vezető diplomatája. Hasonlóan támogató állásfoglalást tett közzé az Egyesült Államok nagykövetsége is. A szófiai melegrendezvényen az elmúlt években a homoszexuálisok, a leszbikusok, a biszexuálisok és a transzszexuálisok mellett nagy számban heteroszexuálisok is részt vettek, hogy ily módon fejezzék ki szolidaritásukat a melegekkel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.