Betiltják a kéregetést Stájerországban

A jelentős részben külföldi - köztük szlovákiai, romániai, illetve magyarországi - romákat érintő szabályozási javaslatot hevesen bírálják helyi egyházi és emberi jogi aktivisták.

Több más osztrák tartomány után várhatóan Stájerországban is betiltják a kéregetést. A tartományi közgyűlés illetékes bizottsága szerdán megszavazta az erről szóló határozati javaslatot, maga a közgyűlés a jövő kedden szavaz róla. A jelentős részben külföldi - köztük szlovákiai, romániai, illetve magyarországi - romákat érintő szabályozási javaslatot hevesen bírálják helyi egyházi és emberi jogi aktivisták.

Jelenleg csak az „erőszakos” és a gyermekkel való koldulást tiltják a tartományi törvények. A közgyűlés elé kerülő új javaslat általános tilalomról szól, amely alól az egyes települési önkormányzatok tehetnek majd kivételt.

A tilalom egyik legismertebb bírálója Wolfgang Pucher, szociális segélyezést végző grazi katolikus lelkész. A lelkész a kelet-közép-európai romák szegénységét hangsúlyozza. Internetes aláírásgyűjtési akciót indított a készülő törvény ellen, és bejelentette, hogy az alkotmánybírósághoz fordul. Az emberek nyilvánvalóan nem akarják látni, milyen rossz körülmények között élnek mások a szomszédos országokban - mondta az osztrák rádiónak. A kutatások nem támasztják alá, hogy bűnöző körök állnának a koldusok mögött - jelentette ki.

Wolfgang Benedek, a grazi emberi jogi tanács elnöke szintén az osztrák alkotmányba ütközőnek tartja a kéregetés tilalmát. Ha mindenekelőtt egy csoportot, ebben az esetben a romákat érinti, akkor a faji megkülönböztetés elleni ENSZ-egyezményt is sértheti - mondta.

Egyre több osztrák tartományban korlátozzák vagy tiltják a koldulás valamilyen formáját. Bécsben és a körülötte elterülő Alsó-Ausztriában tavaly vezették be az úgynevezett üzletszerű kéregetés tilalmát. Tilos kéregetni Salzburgban, Tirolban és Vorarlbergben is. Burgenlandban nincs egységes szabályozás, a tartományi székhelyen, Kismartonban (Eisenstadt) viszont 2005 óta nem megengedett az embereket az utcán megállítva vagy gyermekkel kéregetni. Karintiában és Felső-Ausztriában ugyancsak döntés születhet a következő napokban a koldulási tilalomról.

A bécsi és a salzburgi szabályozást egyaránt megtámadták az osztrák alkotmánybíróság előtt. A bírálók arra hivatkoznak, hogy a koldulás akkor is üzletszerűnek minősül, amikor valaki a létfenntartás érdekében kéreget, s ez szerintük a megélhetéshez való alkotmányos jogot sérti.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.