Betiltanák a csehek a kommunistákat

A szenátorok azzal érvelnek: a KSCM nem határolódott el a kommunizmus bűntetteitől, és nem zárja ki a fennálló rend erőszakos megdöntésének lehetőségét sem.

A prágai belügyminisztérium elkészítette azt az indítványt, amely alapján a kabinet ismét javasolhatja a Legfelsőbb Bíróságnak a Cseh és Morvaországi Kommunista Párt (KSCM) tevékenységének felfüggesztését vagy betiltását. Petr Necas miniszterelnök bejelentette, hogy a dokumentumot még ebben a hónapban minden bizonnyal jóváhagyják.

Erre a lépésre a prágai felsőház szólította fel a kormányt, mert a szenátorok szerint az egykori állampárt jogutódja nem határolódott el a letűnt rezsimben elkövetett súlyos bűntettektől, programja pedig nem zárja ki az osztályharcot és a fennálló rend erőszakos megdöntésének lehetőségét. Nemrég országos felháborodást váltottak ki azok a kommunista parlamenti képviselők, akik a cseh antikommunista ellenállók kárpótlásáról rendelkező törvény vitája során úgy vélekedtek, hogy ezeknek a személyeknek a nagy többsége terrorista volt, a nyugati titkosszolgálatok és kémközpontok pénzelték őket. 

Jirí Dienstbier, a cseh szocdemek (CSSD) vezetőségi tagja szerint a kommunista pártot a rendszerváltás után kellett volna betiltani, mára már ilyen lépés aligha indokolható. Vojtech Filip a KSCM elnöke úgy vélekedett, hogy ezzel a lépéssel a jobboldali kormány a szegényebbeket és a középrétegeket sújtó megszorító intézkedéseik súlyos társadalmi következményeiről igyekszik elvonni a közvélemény figyelmét. Rámutatott arra is, hogy négy éve Mirek Topolánek kormányának hasonló beadványát bíróság alaptalannak minősítette és elutasította. - Most sem lesz másként - tette hozzá.

A KSCM csaknem két évtizede a negyedik legerősebb cseh parlamenti párt. A tavalyi voksolásokon is ugyanezt a helyet érte el, 11,27 százalékos támogatottsággal.

Vojtech Filip kommunista pártelnök egy 2006-os választási prospektuson.
Czech Communist Party (KSCM) supporter reads a leaflet, introducing and picturing the party leader Vojtech Filip, during the final pre-election campaign in central Prague's Venceslas Square June 1, 2006. REUTERS/Petr Josek (CZECH REPUBLIC)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.