Betegség miatt lemond az osztrák pénzügyminiszter

Josef Pröll alkancellár, a kisebbik osztrák kormánypárt vezetőjét március közepén tüdőembóliával szállították kórházba. A tárcavezető az ÖVP-t a közelmúltban megrázó botrányok alkalmával nem szólalt meg.

Betegsége miatt lemond minden politikai hivataláról Josef Pröll osztrák pénzügyminiszter, alkancellár, a kisebbik osztrák kormánypárt vezetője - vált ismertté szerdán.

Pröll szóvivője az osztrák televízió híradójának megerősítette az Osztrák Néppárt (ÖVP) magas rangú köreiből származó, erről szóló hírügynökségi értesülést. A pénzügyminisztérium előzőleg váratlanul bejelentette, hogy Pröll szerdán délelőtt sajtótájékoztatót tart, amelyen politikai és személyes jövőjéről nyilatkozik.

A korábbi közlések szerint húsvét után állt volna ismét munkába munkát Pröll, ugyanakkor hetek óta találgatások folytak arról, hogy visszatér-e az alkancellár a politikai életbe.

A Die Presse című, a konzervatív körökhöz közel álló napilap úgy tudja, kedden este Pröll a családjával konzultált a jövőjéről. Ennek során a miniszter felesége, Gabi Pröll határozottan a politikai életből való visszavonulást javasolta férjének.

A 43 éves konzervatív politikust március közepén tüdőembóliával kórházba szállították, és bár a kórházból időközben kiengedték, azóta egyszer sem jelent meg a nyilvánosság előtt, és nyilatkozatokat sem tett közzé.

Fokozta a bizonytalanságot, hogy a pártot a közelmúltban megrázó botrányok alkalmával sem szólalt meg. Miután kevesebb, mint két hét leforgása alatt az ÖVP két európai parlamenti politikusa kényszerült lemondásra korrupció gyanúja miatt, a pártvezetést bírálatok érték a politikusok kiválasztása és a botrányok kezelése miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.