Besúgó volt Szőcs Géza apja

A Ceausescu-rezsim rettegett titkosrendőrségének ügynöke volt Szőcs Géza korábbi kulturális államtitkár édesapja.

Szőcs István író, kritikus, műfordító Rusz Péter néven írogatott jelentéseket a Securitaténak a kolozsvári értelmiség oszlopos tagjairól. Az egyik áldozat, Könczei Ádám néprajzkutató lánya most úgy döntött, előtárja Szőcs István ügynökmúltját, ami a blogján megjelent írás szerint jó ideje nyílt titok volt Kolozsvárott.

Könczei Csilla – aki maga is antropológus, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem adjunktusa – azután döntött a dekonspirálás mellett, hogy a Kolozsvári Állami Magyar Színház szeptemberben bemutatott Caragiale-adaptációjában (Leonida Gem Session) az egyik alakot „Rusz Péter” képére formálták, a darabról publikált kritikájában pedig Demény Péter író egyértelműen utalt az egykori ügynökre. Rusz Péter korábban Gyimesi Éva Szem a láncban. Bevezetés a szekusdossziék hermeneutikájába című kötetében is előfordult, szintén a valódi nevének említése nélkül. „Segített nekem Demény Péter. Arra figyelmeztetett, hogy már megint visszacsúszhatunk a kettős beszéd és a kettős nyilvánosság csapdájába. Mint ahogyan azelőtt volt. Nem szeretnék hozzájárulni, hogy újra a sorok között olvassunk, és hogy a nyers valóságról csak a magánbeszélgetéseinkben merjünk beszélni” – indokolta lépését Könczei Csilla. Kitér arra is: többször is szembesítette Szőcsöt a CNSAS-tól kapott dokumentumokkal, s bár nem tagadta, hogy ő a jelentések szerzője, közölte, hogy a nyilvánosság előtt nem vállalja ügynöki múltját.

Könczei egyelőre nem hozta nyilvánosságra a Szőcs István által írt jelentések tartalmát, Demény Péter viszont úgy ír „Rusz Péterről”, mint aki kiemelkedik a besúgók közül, “aljasul úgy elemzi Szilágyi Domokos verseit, hogy veszélytelennek nyilvánítja őket, de rögvest hozzáteszi, minden a közönségtől függ, amelyik úgy értelmez, ahogy akar, éppen ezért a látszatra veszélytelen versek nagyon is veszélyesek lehetnek”.

A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) 2010-ben értesítette hivatalosan Könczeit arról, hogy Szőcs Géza édesapja azonos a Rusz Péter fedőnevű besúgóval. Egyúttal megerősítette, hogy Varró János és Veress Zoltán író, valamint Balázs Péter festőművész is a Securitate ügynöke volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.