Az igazságszolgáltatáson venne revansot Berlusconi

Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnököt tegnap ítélték egy év börtönbüntetésre adócsalás miatt. A nemrég még visszavonulásáról nyilatkozó politikus egy tévének már arról beszélt: kötelezve érzi magát, hogy a pályán maradjon. Célja megreformálni az igazságszolgáltatási rendszert, hogy egyetlen olasz állampolgárral sem fordulhasson elő az, ami vele megtörtént.

- Ennek még lesznek következményei. Kötelezve érzem magam, hogy a pályán maradjak – mondta Silvio Berlusconi szombaton médiabirodalmához, a Mediasethez tartozó TG5 TV adásában. A volt miniszterelnököt adócsalás miatt tegnap ítélték egy év letöltendő börtönre.

A vád szerint Berlusconi, egyik fia, Piersilvio és a Mediaset több vezetője felelős a homályos adásvételi ügyletért, amelyet a Mediaset tulajdonában lévő vállalat, az RTI követett el. A cég állítólag többet számolt fel az általa megvásárolt amerikai filmek újrajátszási jogaiért. Bevételeik egy részét eltitkolták, és elkerülték az olaszországi adózást. A politikus eredetileg három év nyolc hónapot kapott volna, de egy 2006-os amnesztiatörvényre hivatkozva csökkentették a büntetést.

Az ítélet ellen fellebbezni készülő politikus az interjúban elmondta, „meg akarja reformálni az olasz igazságszolgáltatási rendszert, hogy egyetlen állampolgárral sem fordulhasson elő az, ami vele megtörtént.” Berlusconi – aki szerint az ügye olyan, mint egy „sci-fi” – nemcsak börtönt és társaival együtt tízmillió eurós pénzbírságot kapott, hanem öt évre eltiltották a közügyektől is. A fellebbezést november 10-én nyújtják majd be, az ügy akár évekig is elhúzódhat.

A szintén a politikus érdekeltségeibe tartozó Italia 1 tévécsatornának adott interjúban Berlusconi dühösen bírálta az ítéletet, és „tolerálhatatlan bírósági zaklatásnak” nevezte azt, amely ráadásul hiteltelen és politikailag motivált.

Szerdán Berlusconi bejelentette, hogy nem lesz miniszterelnök-jelölt, inkább a háttérbe húzódik, tanácsot ad, és megosztja tapasztalatait. A 76 éves politikus most kapta eddigi legsúlyosabb büntetését, a többi ügyét többé-kevésbé megúszta. Tizenkét pere már lezárult, ezeken kívül még négyszer kell majd bíróság elé járulnia, többek között egy kiskorú prostituált miatt.

Silvio Berlusconi. Nem esik jól neki a viselt dolgok kiteregetése
Silvio Berlusconi. Fogy körülötte a levegő
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.