Berlusconi lesz a miniszterelnök-jelölt

A kétes üzleti ügyeiről és "bunga-bunga" orgiáiról ismertté vált Silvio Berlusconit ismét miniszterelnöknek jelölik, mondta Fabrizio Cicchito, a Szabadság Népe (Pdl) parlamenti frakcióvezetője.

– Igen, Berlusconi lesz a jelölt – mondta Fabrizio Cicchito, a Pdl parlamenti frakcióvezetője az olasz sajtónak, a Berlusconi villájában tartott pártmegbeszélés után csütörtökön.

Az utóbbi időben egyre többen rebesgették, hogy a kiskorú prostituálttal folytatott viszonya miatt megvádolt Silvio Berlusconi vissza akar térni az olasz politikai élet élvonalába. Pártja, a Szabadság Népe (Pdl) ezt most meg is erősítette, és kijelentették, a 2013-as választásokkor a korrupcióval és adócsalással is gyanúsított médiamágnás lesz a miniszterelnök-jelölt.

Az egyik olasz napilap szerdán számolt be arról pártforrásokra hivatkozva, hogy Berlusconit miniszterelnöknek jelölik. A lap szerint Berlusconi a közvélemény-kutatásokra alapoz. Ezek azt mutatják, hogy az ő vezetésével pártja akár harminc százalékot is elérhet a 2013 áprilisában esedékes választásokon, Angelino Alfanóval viszont csak a választók tíz százalékának támogatását nyernék el. Alfano pártfőtitkár a hírre reagálva elmondta, a pártban valóban egyre többen támogatják Berlusconi visszatérését, és ő is közéjük tartozik.

Mindezek előtt már maga Berlusconi is megemlítette, hogy ismét átvenné a vezető szerepet, egyben ostorozta Mario Monti megszorító politikáját, valamint felvetette Olaszország eurózónából való kilépését is. Egyelőre az exkormányfő nem reagált semmit párttársai bejelentésére.

A pénzpiacok képviselői már most félve várják, hogy mi lesz a választások után. Mario Monti kormányfő bejelentette, biztos, hogy menni fog, így több gazdasági reform is abbamaradhat majd. A közvélemény-kutatások szerint a választásokat egyelőre a balközép Demokrata Párt nyerné, a második helyért a Pdl-nek az egykori humorista, Beppe Grillo vezette 5 Csillag Mozgalommal kellene megküzdenie.

Silvio Berlusconi. Jótékony távozás
Italy's Prime Minister Silvio Berlusconi is congratulated by an Senator at the end of his speech during a debate at the Senate in Rome September 30, 2010. REUTERS/Alessandro Bianchi (ITALY - Tags: POLITICS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.