Berlusconi a sajtó ellen

A baloldali-liberális napilap cikke hírt ad egy hétvégi eseményről, melyen Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök találkozott üzletemberekkel. A politikus azzal vádolta nem csak az ellenzéket, de a teljes, tőle független sajtót, hogy az „aláássa az ország biztonságát”.

A lap ebből azt a következtetést vonta le: Berlusconi – a veszélyre való hivatkozással – keresi a módját, hogy korlátozza a szólásszabadságot.

Silvio Berlusconi
Silvio Berlusconi

„Egy puccs vizionálása a demokratikus Európa szívében ugyanakkor sokak reménye szerint nem más, mint ennek a tizenöt éves Berlusconi-kalandnak az epilógusa” – áll a cikkben, majd hozzáteszi: a miniszterelnök politikai stílusa ezzel szemben valós veszély, de szerencsére leginkább önmagára nézve.

A La Repubblica attól tart, hogy a „lovag” nyilatkozatát követően a „megfelelő” szervek – elsősorban a titkosszolgálat – legitimnek érzi majd, hogy hajszát indítson a nem Berlusconi-párti írott és elektronikus sajtó ellen. Mindazonáltal a mai Olaszországban – jegyzi meg az írás – senkinek sem szabad eltérnie az eddigi magatartástól. Úgy kell viselkedni, mint ahogy azt a demokrácia szabályai előírják, a szabad sajtó mindig is polemizáljon a többség által megválasztott politikai hatalommal.

 

Forrás: globusz.net

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.