Berlin inkább beszélne a bojkott helyett

Németország egyelőre nem döntött a labdarúgó-Európa-bajnokság ukrajnai mérkőzéseinek esetleges kormányzati bojkottjáról, a külügyminisztérium pedig olyan megoldásra törekszik, amely lehetővé teszi a bojkott elkerülését – mondta Guido Westerwelle német külügyminiszter a Bild című lapnak.

Westerwelle szerint jelenleg az a legfontosabb, hogy Julija Timosenko megkapja a szükséges orvosi ellátást. Berlin ezért felkínálja a lehetőséget, hogy a volt kormányfő gyógykezelését végezzék Németországban, „ahol garantált a jó ellátás”. A külügyminiszter kifejtette: mélyen aggódik a volt ukrán miniszterelnök és a volt kormány bebörtönzött tagjai miatt. A „labda most Janukovics elnök térfelén van" – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy „az ukrán kormánynak tudni kell: az út Európába egy hídon át vezet, amely a demokrácia és a jogállamiság pillérein nyugszik".

A Bild szerdai számában megjelent interjúban Westerwelle elmondta: megérti a „labdarúgás barátainak" felháborodását, külügyminiszterként azonban olyan megoldást keres, amelynek révén nincs szükség az Európa-bajnokság bojkottjára. Ennek során megbeszéléseket kell folytatni „közvetlenül az ukrán kormánnyal is", hiszen ha Timosenko és a többi bebörtönzött politikus „helyzetén akarunk javítani, akkor nem szabad megszakítani a beszéd fonalát" – mondta a berlini diplomácia vezetője.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.