Berlin és Brüsszel megállapodna a görög szélsőballal

A német kormány és az Európai Bizottság megállapodásra törekszik a radikális baloldali görög Sziriza párttal, a január végére kiírt görög parlamenti választás első számú esélyesével, amely elutasítja az eddigi válságkezelő politikát – írta szerdán a Die Zeit című német hetilap.

A Die Zeit csütörtökön megjelenő számából a hetilap honlapján előzetesen közölt beszámoló szerint a német kormány a korábbi sajtóhírekkel ellentétben gazdaságilag-pénzügyileg továbbra is kockázatosnak, politikailag pedig költségesnek ítéli meg Görögország esetleges kiválását az euróövezetből, és úgy tapasztalja, hogy a Sziriza kevésbé vehemensen utasítja el az eddig követett válságkezelő politikát, mint akár néhány hónappal korábban. Berlin a hangnem változását a megegyezés lehetőségének jeleként értékeli – írta a Die Zeit, megjegyezve, hogy Jörg Asmussen, a pénzügyminisztérium államtitkára, az Európai Központi Bank (EKB) korábbi igazgatósági tagja többször találkozott Alekszisz Ciprasszal, a Sziriza elnökével.

A hetilap szerint egy lehetséges kompromisszum lehet, hogy további adósságtörlesztési könnyítéseket vezetnek be, cserébe pedig Ciprasz eláll néhány radikális követeléstől, és így megőrizhető Görögország euróövezeti tagsága.

Az EU-ban már a korábbi brazil elnök, Luiz Inácio Lula da Silva példáját emlegetik, aki radikális baloldali vezetőként megriasztotta a pénzügyi piacokat, de hatalomra kerülve sikeresen dolgozott hazája fejlődéséért. Ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy egyelőre nem lehet felmérni, mekkora esélye van egy brazil típusú forgatókönyvnek Görögország esetében - írta a Die Zeit.

A lap értesüléséhez illeszkedik a német kormányszóvivő szerdai nyilatkozata, amely szerint a berlini vezetés nem gondolkodik Görögország euróövezeti tagságának esetleges megszűnéséről, és az a meggyőződése, hogy Görögországnak az euróövezetben a helye.

Steffen Seibert berlini tájékoztatóján leszögezte: Németország és európai partnerei számára „kizárólag az a kérdés, hogy Görögország mint euróövezeti társállam miként folytathatja továbbra is sikerrel a (stabilizáló) programokat".

A Bild című lap szerdai jelentése szerint a kancellári hivatalban vészforgatókönyveket dolgoztak ki arról, hogy miként alakulhatnak a folyamatok a mentőhitelekhez kapcsolódó megszorításokat elutasító Sziriza választási győzelme esetén, a Der Spiegel című hetilap pedig vasárnap arról írt, hogy a kormány helyzetértékelése szerint elkerülhetetlenné válhat a görög eurótávozás, ha a Sziriza alakít kormányt a január 25-re kitűzött választások után, a valutaunió azonban az utóbbi évek reformjai révén nagyobb megrázkódtatás nélkül elviselné az ország kilépését.

Steffen Seibert azonban kijelentette, hogy a kormány nem vesz részt az euróövezet valamely tagjának esetleges távozására vonatkozó találgatásokban, és hangsúlyozta, hogy nem ismer kormányzati tanulmányokat, amelyek a zóna egységének felbomlásának lehetséges hatásait boncolgatják. A tájékoztatón a pénzügyminisztérium szóvivője kijelentette, hogy nem készítenek „mi lenne, ha... típusú" elemzéseket az euróövezetről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.