Berényi József segített Tibor Mikusnak hatalmon maradni?

A jövő hét végén tartják Szlovákiában a megyei elnökválasztás második fordulóját, amelyben Berényi József is érdekelt a nagyszombati régióban. Egy elemző szerint az MKP elnöke azért is indult, hogy gyengítse a Híd jelöltjének, Nagy Józsefnek az esélyeit.

A jövő hét végén tartják meg Szlovákiában a megyei elnökválasztás második fordulóját, amelyben Berényi József is érdekelt a nagyszombati (Trnava) régióban. Első körben ugyanis a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke szoros versenyben, 18,33 százalékos támogatottsággal második lett. Nagy József, a Híd jelöltje 18,12 százalékot szerzett. A végeredmény alapján Berényi lett a kihívója a voksok több mint negyven százalékát begyűjtő Tibor Mikusnak, akit a kormánypárti Smer-SD, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) és a kommunista párt (KSS) támogat. A végeredmény kihirdetése után az MKP elnöke tárgyalásra hívta Bugár Bélát, ám olyan időpontot szabott meg, amikor a Híd vezetője Brüsszelben tartózkodott, ahol az általa vezetett politikai tömörülést beválasztották az Európai Néppárt (EPP) tagjai közé. Ezt a tényt Bugár kollégájával nyílt levélben közölte, amelyben rámutatott arra is, hogy a Híd elnöksége támogatja őt a második fordulóban, ezért elnöki szintű egyeztetésekre nincs szükség.

A pozsonyi Új Szó szerdai tudósítása rámutat arra, hogy a két pártvezető most fordított szereposztásban próbálta egymást győzködni, mint a regionális voksolások előtt. Akkor a Híd szeretett volna elnöki vagy legalább megyei szinten tárgyalni az együttműködésről, ám az MKP központjából azt a választ kapták, hogy a járásokban egyeztessenek. Több szlovákiai politikai elemző azon csodálkozik, hogy Berényi József még meg sem kezdte a kampányát a második forduló előtt, Tibor Mikus pedig megdicsérte őt, mert az első forduló előtti kampányban nem húzta elő azt a bizonyos magyarkártyát, s nem szított nacionalista indulatokat.

Barak László, a Paraméter internetes honlapon közölt kommentárjában úgy vélekedik, hogy „Berényi József, a Magyar Közösség Pártja elnöke, azért indult a minapi választásokon a nagyszombati megyeelnöki posztért, hogy gyengítse a nyolc éve regnáló Tibor Mikus magyar ellenfele, Nagy József esélyeit. Illetve segítsen Mikusnak a hatalmon maradásban. Tagadhatatlanul ez jött le a választási kampány színpadáról. Különösen abban a tévévitában, amely a TA3 hírtelevízióban zajlott egy nappal a kampánycsend beállta előtt, amelyben Tibor Mikus és Berényi József ízléstelenül fényezte egymást.“ Megkeresésünkre az MKP elnöke nem kommentálta ezeket a feltevéseket. További kérdésünkre válaszolva elmondta: egyelőre csak annyi bizonyos, hogy részt vesz a tévé- és a rádióvitákban, a kampányrendezvényt pedig most tervezik.

Nagy József - aki egyébként megyei képviselőjelöltként is indult és a Dunaszerdahelyi járásban a legtöbb szavazatot kapta - lapunknak nyilatkova rámutatott: - A megyei önkormányzatban a szlovákiai jobbközép pártok többségben lesznek, ha az MKP tizenegy képviselője is hozzánk csatlakozik, s nem tolják tovább némi odavetett koncért Tibor Mikus szekerét, ahogy a most befejeződött megbízatási időben tették. Berényi József feltűnő visszafogottsága nem jó előjel, de rövidesen kiderül a színtiszta valóság“ - közölte a Híd jelöltje.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.