Bérelt vonattal vinnék a csíkieket a székelyek nagy menetelésére

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) csíki területi szervezete bérelt vonattal szállítaná a csíkszéki tüntetők egy részét a székelyek nagy menetelésére.

Amint azt Becze István, a csíki RMDSZ-szervezet ügyvezető elnöke az MTI-nek elmondta, a különvonat indításáról csütörtökön írták alá a szerződést a Regiotrans társaság illetékeseivel. A szerződés értelmében október 27-én, a nagy menetelés napján nyolcvagonos szerelvény indul Marosfőről, amely Csíkszéken végighaladva 1000-1200 személyt szállít majd Uzonba és Kökösre.

Becze István megjegyezte, nem lesz arra lehetőségük, hogy a csíksomlyói zarándokvonatokhoz hasonlóan díszítsék a szerelvényt, de a székely zászlók mindenképpen megkülönböztetik majd a különjáratot a többi vonattól. Azt is hozzátette, hogy fúvószenekarok szórakoztatják majd a vonat utasait, míg a tüntetés helyszínére érnek.

Az ügyvezető RMDSZ-elnök elmondta, azt is kérvényezték, hogy a nagy menetelés napján a menetrend szerinti járatok is pótvagonokkal közlekedjenek a tüntetés útvonalát Csíkszékkel és Gyergyószékkel összekötő vasútvonalon.

Becze István elmondta, hogy a különvonatra csak előzetes feliratkozás alapján szállhatnak fel a tüntetők. A vasút által érintett csíki települések polgármestereinél lehet majd feliratkozni. Hozzátette, nem lesz ingyenes az utazás, a polgármesterekre bízták a viteldíj megállapítását.

Az SZNT augusztus elején jelentette be, hogy október 27-én a székelyek "nagy menetelésével" kíván nyomatékot adni az egységes, önálló, autonóm Székelyföld követelésének. A terv szerint a székely zászlós menetoszlopok a déli harangszó után, a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán 11 településről és egy útkereszteződéstől indulnak el, és egymással szembetalálkozván közel 55 kilométeres összefüggő oszlopot alakítanak majd ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.