Beperelhetik Obamát

John Boehner, az amerikai képviselőház republikánus elnöke szerdán bejelentette, hogy a rendeleti kormányzás miatt be fogja perelni Barack Obama elnököt - írja a hirado.hu.

Boehner rámutatott: az elnök dolga az alkotmány értelmében az, hogy hűségesen végrehajtsa törvényeket, Obama pedig az ő megítélése szerint nem ezt teszi. A politikus cáfolta, hogy a "félidős" kongresszusi választás évében a republikánus szavazóbázis aktivizálása érdekében döntött a lépés mellett.

A házelnök kijelentette, hogy a kongresszus jogköreinek védelmében szándékozik beperelni Obamát, aki szerinte az elmúlt öt évben a törvényhozói hatalom aláásására törekedett.

A republikánusok érvelése szerint az elnök az alkotmány által rá ruházott jogok megsértésével a törvényhozási eljárás megkerülésére törekszik, Obama viszont azt állítja, hogy a második kormányzati ciklusában gyakorivá vált rendelet-kibocsátással annak a tehetetlenségnek akarja elejét venni, amely a kongresszus megosztottságából és kompromisszumra való képtelenségéből fakad.

A republikánus többségű képviselőház eddig két olyan törvényjavaslatot is megszavazott, amely korlátozná az elnök rendelethozatali jogát, ám ezek elhaltak a demokraták által ellenőrzött szenátusban.

Obama több témakörben is adott ki rendeleteket. Legutóbb arra utasította a munkaügyi minisztériumot, hogy az azonos nemű párokra is terjessze ki a családi szabadság lehetőségét. Korábban egyebek között a szövetségi alkalmazottak minimálbérének emelését, a környezetvédelmi előírások szigorítását és az Egyesült Államokba törvénytelenül bevándorolt gyerekek kitoloncolásának leállítását kezdeményezte.

Mivel a kongresszus a jövő héten nem ülésezik, a keresetet feltehetően a július 4-i nemzeti ünnepet követően fogják majd benyújtani.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.