Belviszály a Mandela családban

Exhumálták és újratemetik a válságos állapotban lévő volt dél-afrikai elnök, Nelson Mandela három gyermekének földi maradványait.

Az intézkedésre egy bírósági ítélet hatalmazta föl az agg politikus több családtagját, élükön legidősebb lányával, Makaziwéval. Ők azt kifogásolták, hogy Mandela unokája, az Afrikai Nemzeti Kongresszus párt 39 éves parlamenti képviselője, Mandla két éve a hozzájárulásuk nélkül szállította át a hamvakat a Qunuban lévő családi temetőből Mandela szülőfalujába, a közeli Mvezóba, saját birtokának területére. Hozzátartozói szerint ezzel a halottak emlékét és a hagyományokat is megsértette.

Azt nem tudni pontosan, mi volt a célja ezzel a lépéssel, de egyes feltételezések szerint így akarta bebiztosítani, hogy halála után nagyapja is ott nyugodjék majd. Már látogatóközpontot és egy emlékművet is építtetett ott Dél-Afrika első fekete államfőjének – jelentette a Reuters. Korábban még megfellebbezett egy bírósági ítéletet, most viszont közölte, hogy nem folytatja a küzdelmet a rokonaival.

Mandela két fiának és csecsemő korában elhunyt lányának hamvait DNS-vizsgálatok után így Qunuban temetik újra. Maga a volt elnök is úgy rendelkezett, hogy ebben a faluban helyezzék végső nyugalomra, ott, ahol gyermek- és nyugdíjas éveinek jelentős részét töltötte.

A június eleje óta tüdőfertőzéssel egy pretoriai kórházban ápolt Mandela állapota változatlanul válságos, de stabil. Légzését géppel segítik – közölték, miután Jacob Zuma dél-afrikai elnök ismét meglátogatta a klinikán az apartheid elleni harc legendás alakját. Az államfő ugyanakkor arra szólította föl az ország lakóit, hogy készüljenek Nelson Mandela július 18-án esedékes 95. születésnapjának megünneplésére.

Nelson Mandela 2011-ben több rokonával
Qunu, 2011. július 18. Nelson MANDELA Nobel-békedíjas volt dél-afrikai elnök, a dél-afrikai feketék polgárjogi mozgalma vezetője (k) ül családtagjai, Zaziwe MANAWAY, Ziphokazi MANAWAY, Zenani DLAMINI, Zamaswazi DLAMINI és Zamak OBIRI (b-j) társaságában szülővárosában, Qunuban, 2011. július 17-én, a Peter Morey által közreadott képen. Az ENSZ a volt dél-afrikai elnök születésnapját, július 18-át Nelson Mandela napnak nevezte ki. (MTI/AP/Peter Morey)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.