Belgrád döntött: kiadják Mladicsot

A srebrenicai mészárlás megszervezésével vádolt boszniai szerb tábornok hétfőn még fellebbezhet. Ha ezt elutasítják, órákon belül repül Hága felé.

Ki lehet adni Ratko Mladics volt boszniai szerb tábornokot a hágai Nemzetközi Törvényszéknek – döntött pénteken a háborús bűnöket tárgyaló belgrádi bíróság. Bár a volt boszniai szerb tábornok ügyvédje védence egészségi állapotára hivatkozva a kiadatás felfüggesztését kérte, ezt elutasították. Mladics hétfőn fog fellebbezni a mostani bírósági döntés ellen. Ha ezt elutasítják, órákon belül felteszik egy gépre Hága felé. Itt korábbi fő támogatója, Radovan Karadzsics volt boszniai szerbb elnök várja, aki már jelezte: szívesen dolgozna együtt Mladiccsal azért, hogy „Boszniáról kiderüljön az igazság”.

Mladicsot a II. világháború utáni legsúlyosabb háborús bűnnel, az 1995-ös srebrenicai mészárlás megszervezésével vádolják. 1995 júliusában-augusztusában az ENSZ felügyelete alatt álló enklávé területén 8000 muzulmán férfit és fiút mészároltak le a szerb erők.

A boszniai szerb tábornokot tizenhat évi bujkálás után csütörtökön, a vajdasági Lázárföldjén (Lazarevo) fogták el. Bár két fegyvert is találtak mellette, ellenállást nem tanúsított, sőt, készségesen együttműködött a letartóztatására kivezényelt rendőrökkel. Első meghallgatására már tegnap bevitték a belgrádi bíróságra.

Erre épp hogy csak bevánszorgott, a feltett kérdésekre nem válaszolt, csak ügyvédje révén tudatta, hogy nem fogadja el a hágai Nemzetközi Törvényszék illetékességét az ügyében. A bíróság annak ellenére döntött kiadása mellett, hogy Mladics láthatóan rossz egészségi állapotban volt: amikor rátaláltak, az egyik karja bénultan lógott, valószínűleg egy agyvérzés miatt.

Belgrád döntött: kiadják Mladicsot
A man walks past graffiti of Bosnian Serb wartime general Ratko Mladic in a suburb of Belgrade May 27, 2011. Bosnian Serb wartime general Ratko Mladic will face trial on genocide charges in The Hague following his arrest in Serbia after 15 years on the run, with European officials expecting his extradition within 10 days. REUTERS/Stoyan Nenov (SERBIA - Tags: CRIME LAW POLITICS SOCIETY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.