Belenéznének az e-mailekbe is

Oroszország visszakozott és új javaslattal készül a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) konferenciáján, amelyen eredetileg egyenlő jogokat követelt minden országnak a világháló szabályozásában. Amerika nem adja az előjogait.

Az ITU az ENSZ egyik tagszervezete, 193 tagországának küldöttségei jelenleg Dubajban tanácskoznak távközlési kérdésekről, mivel a legutóbbi, 1988-as megállapodás enyhén szólva felülvizsgálatra szorul, főleg az internet miatt. Az internet szabályozása – vagyis hogy ki állapítja meg a technológiai szabványokat, a címelosztást és így tovább – pillanatnyilag amerikai privilégium: a domainnevek elosztásáért felelős ICANN például a washingtoni kereskedelmi minisztérium megbízásából működik. Ez az amerikai fennhatóság sokak szemét szúrja. Például azét az Oroszországét is, amelynek a konferencia előtt keringő javaslata szerint a 193 ITU-tagország egyenlő jogokat kapna a szabályozási kérdések terén.

Ettől az ötlettől azonban az Egyesült Államok nincs túlságosan elragadtatva. Az amerikaiak jelezték is, hogy megvétóznak minden hasonló javaslatot, és egyáltalán, szeretnék, ha az internetről minél kevesebb szó esne a dubaji konferencián. (Az ITU fő feladata egyébként a nemzetközi telefonforgalom szabályozása.) A vétó hírére Oroszország és szövetségesei az ügyben – többek között Kína, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok – visszavonulót fújtak, és új javaslatot írnak arról, hogyan is kellene kinéznie az internetnek a jövőben.

Hogy az új javaslat tud-e többséget szerezni a konferencián, az kétséges. Sokan hisznek ugyanis az amerikai érveknek, amelyek szerint a jelenlegi rendszer azért jó, mert kevés szakértőre van bízva, ami gyors döntéseket tesz lehetővé, és nem hagyja, hogy a bürokrácia lassítsa a fejlődést. Hozzányúlni a jelenlegi rendszerhez azzal a veszéllyel is jár, hogy egyes kormányok az új szerződésre hivatkozva próbálnak meg beavatkozni az internetszolgáltatók munkájába, amely a cenzúra előtt nyit utat – figyelmeztetnek Washingtonban. Az ellenzők szerint viszont az amerikai dominancia ma már egyszerűen anakronisztikus, demokratikusabb szabályozásra pedig már csak az internet biztonságáért folytatott együttműködés miatt is szükség van.

A hónapokkal ezelőtt kiszivárogtatott javaslatok szerint új elem lenne a szerződésben, hogy az ITU kezébe kerül a cyberbűnözés elleni harc irányítása, a kéretlen reklámlevelek, a spamek elleni harc, de az adatvédelmi kérdések és a gyermekek védelme is. Az említett orosz javaslaton túl Egyiptom és más arab országok is azt szeretnék, ha ellenőrizhetnék és meghatározhatnák, hogy az ország internetforgalma pontosan milyen úton (azaz milyen kábeleken) zajlik. A kritikusok szerint talán ez utóbbi a legabszurdabb felvetés, az internet működésének is ellentmond: az adatok csomagokban haladnak, egy e-mail akár több száz különböző darabban, ugyanennyi úton jut el címzettjéhez.

Az új szerződés szövegéről péntekig van idejük megállapodni Dubajban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.