Belefáradtak a politikai csatározásba a spanyolok

A június 26-i spanyol parlamenti választások előtt közzétett utolsó közvélemény-kutatások mind a konzervatív Néppárt győzelmét jelzik, míg szorosan mögötte a második helyen, a közösen induló baloldali Podemos (Képesek vagyunk rá) és a Egyesült Baloldal (IU) erősödését mutatják. A felmérések szerint a belpolitikai patthelyzet folytatódik, és minden eddiginél alacsonyabb részvétel várható.
A négy legnagyobb közvélemény-kutató cég által elkészített felmérések, amelyeket a négy országos spanyol napilap, az El País, az El Mundo, az ABC és a La Razón közölt vasárnap és hétfőn, teljesen ugyanazt a sorrendet és egészen hasonló arányokat mutatnak a pártok versenyében néhány nappal a választások előtt.

Ezek szerint a Spanyolországot jelenleg irányító konzervatív Néppárt a szavazatok 29-31 százalékára számíthat, ami 114-131 közötti képviselői helyet jelent számára a 350 tagú képviselőházban.

Nem sokkal lemaradva következik a Podemos és az Egyesült Baloldal által a választásokra Unidos Podemos (Együtt képesek vagyunk rá) néven létrehozott baloldali formáció, akikre a megkérdezettek 24,6-26 százaléka szavazna, ezzel ők 82-93 mandátumot nyerhetnek. A felmérések a harmadik helyre sorolják a Spanyol Szocialista Munkáspártot (PSOE). A voksok 20-21,4 százaléka 73-83 képviselő parlamentbe juttatására lehet elég. A negyedik helyre a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középpártot várják 13,2-14,5 százaléknyi szavazattal, amely 33-40 mandátum megszerzését jelentheti.

Az eredmények tükrében tovább nő az aggodalom, hogy a választások nem nyújtanak majd megoldást arra a politikai patthelyzetre, amely az elmúlt fél évet jellemezte Spanyolországban.

Ahogy a decemberi parlamenti választásokon, most is arra lehet számítani, hogy egyik párt sem szerez kormányzóképes többséget – 176 mandátumot –, vagyis a kormányalakításhoz több párt együttműködése lesz szükséges. Csakhogy ez nem sikerült az elmúlt hat hónap alatt, ezért kell most újra az urnákhoz hívni a szavazókat.

A felmérések szerint a szocialisták végképp elveszítették vezető pozíciójukat a baloldalon, az Unidos Podemos előnye egyre nő velük szemben, miközben ez utóbbi tömörülés egyre jobban felzárkózik az élen álló konzervatív Néppárt mögé.

Az Unidos Podemos sikere mögött egyértelműen a Podemos és az Egyesült Baloldal szövetségre lépése áll, amellyel sikerült egyesíteni a két párt szavazóbázisát, azokat, akik radikális baloldali változást szeretnének az országban. Erőt mutató fellépésükkel pedig a szocialistákból kiábrándult baloldali szavazókat is mozgósították.

A közvélemény-kutatók közül egyedül az NC Report közölt adatokat a várható szavazói részvételről, amely minden eddiginél alacsonyabb lehet.

A felmérés szerint a választásra jogosult 36,5 millió állampolgár 64,6 százaléka válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy elmegy-e szavazni. Decemberben 73,2 százalékos volt a választási részvétel.

A spanyolok nagy része egyszerűen belefáradt a politikai csatározásokba, amelyek lényegében több mint egy éve, a tavaly májusi helyhatósági választások óta tartanak. Másoknak az elmúlt hónapok okoztak kiábrándultságot, mert a pártok képtelenek voltak megállapodni egymással egy működőképes kormány létrehozásáról.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.