Lemondott a plágiumbotrányba keveredett német miniszter

Karl-Theodor zu Guttenberget, a védelmi tárca vezetőjét éles támadások érték, miután kiderült, újságcikkekből és parlamenti jelentésekből ollózta össze doktori disszertációját.

Benyújtotta lemondását kedden Karl-Theodor zu Guttenberg német védelmi miniszter, koronaherceg. A politikusról – Angela Merkel kabinetjének egyik sztárjáról – két hete derült ki, hogy 2007-es doktori disszertációjához egész bekezdéseket vett át szó szerint újságcikkekből és Bundestag-jelentésekből is. Bár az ellenzéki pártok kormányzó konzervatív CDU néhány tekintélyes politikusa – például Norbert Lammert házelnök – azonnal a fejét követelte, Guttenberg először csak doktori címéről mondott le.

A botrány azonban egyre dagadt: hétfőn már 23 ezer német akadémikus és egyetemi tanár követelte a keresztényszocialista tárcavezető lemondását egy Merkelhez írt levélben, a német kancellár korábban egyébként a nyilvánosság előtt is kiállt minisztere mellett, annak ellenére, hogy a plágiumvád Guttenberget heteken át a címlapokon tartotta.

Bár az ő pártjára, a bajorországi CSU-ra idén nem vár választási megméretés, a CDU-nak még hat tartományi választáson kell helytállnia, amelyek közül hármat most márciusban rendeznek. A múlt vasárnapi hamburgi választáson az ellenzéki szociáldemokrata SPD abszolút többséget szerezve verte meg a konzervatívokat.

Életem legfájdalmasabb döntése volt – kommentálta távozását Guttenberg, hozzáfűzve, úgy érezte, a támadások kereszttüzében nem tudja kellő hatékonysággal eleget tenni tárcavezetői kötelezettségeinek. Vitriolos támadásból pedig nem volt hiány; az még az enyhébbek közé tartozik, hogy a róla szóló Wikipédia-lapon számos neve közé valaki beszúrta a Xerox szót, vagy hogy Martin Schulz szociáldemokrata EP-frakcióvezető a botrány kipattanása óta csak önvédelmi miniszterként emlegette őt.

Kezdetben a politikus tagadta, hogy plagizált volna, és a sorozatos leleplezések után is csak annyit ismert el a Bundestag hurrogó képviselői előtt, hogy „nagy hibákat" követett el disszertációja megírása során. Lemondásával a Merkel-kabinet az ország legnépszerűbb politikusát, a CDU/CSU unió pedig jövőbeli lehetséges kancellárjelöltjét veszítette el.

Karl-Theodor zu Guttenberg. Fájdalmas távozás
German Defence Minister Karl-Theodor zu Guttenberg leaves a press briefing after announcing his resignation at the defence ministry in Berlin, March 1, 2011. Guttenberg, embroiled in a plagiarism scandal that has rocked Chancellor Angela Merkel's conservative government, said on March 1, 2011, he was stepping down. Guttenberg, the most popular member Merkel's cabinet, had admitted copying passages from the work of others in his doctoral dissertation. REUTERS/Thomas Peter (GERMANY - Tags: POLITICS MILITARY IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.