Beköszön a Fidesz Washingtonba

A tavaly is meghívott Demján Sándor nagyvállalkozó mellett Martonyi János is vendége lesz a csütörtöki, washingtoni imareggelinek. 2009-ben nem volt jelen magyar politikus a hagyományos éves - mindig február első hetében rendezett - "tömegeseményen", amelyre ezres nagyságrendben hívnak meg külföldi vezetőket, üzletembereket is.

A fórum házigazdája formailag a kongresszus, szervezője egy tudatosan a titokzatosságra törekvő keresztyén szervezet, a Fellowship - közismertebb nevén: A Család -, 1953 óta pedig elmaradhatatlan felszólalója a mindenkori amerikai elnök. Barack Obama "párja", a felkért külföldi felszólaló tavaly Tony Blair volt brit miniszterelnök volt, míg idén José Luis Rodríguez Zapatero, az EU soros elnökségét betöltő Spanyolország kormányfője lesz. (Ez két okból is figyelemre méltó. Zapaterót a Bush-időszakban feltűnően mellőzték, másrészt a héten az elsők között háborította fel őt, hogy Obama nem megy el a májusi, madridi EU-USA csúcsra.)

Washingtonban úgy tudni: eredetileg Orbán Viktor Fidesz-elnök kapott meghívást reggelire. Ezt a párt elnöki stábjából megerősítették lapunknak, de nem kívánták indokolni, hogy miért Martonyi utazott ki helyette. Lapunk figyelmét egy másik forrás arra hívta fel, hogy Orbánnak nagyon zsúfolt hete a mostani. Pénteken a hagyományos országértékelésre kerül sor a Millenáris Teátrumában, s - mint forrásunk fogalmazott -, nyilvánvalóan "rendkívül fárasztó lett volna" a Fidesz elnöke számára az előző napi washingtoni utazás. Martonyit sikertelenül hívtuk mobiltelefonján. 

A reggeli egyfelől kiváló "fotóalkalom". Korábban Dávid Ibolya, Lezsák Sándor, Fenyő János sem mulasztotta el, hogy jelen lehessen a "krém krémjében". Az amerikai főváros egyik vezető társasági eseményeként azonban kapcsolatépítésre és érdemi egyeztetésekre is alkalmat adnak a reggeli előtti és utáni napok. Hivatalból jelen vannak a nagykövetek, így idén Szombati Béla is. Megfigyelők felhívják a figyelmet: Martonyinak ez alig két hónap után a második washingtoni útja: a volt - és a posztra újra esélyesnek tartott - külügyminiszter érezhetően keresi a kapcsolatot a kongresszussal és az Obama-kormánnyal.

Az imareggeli megfogalmazáson kevesen akadnak fent az általában vallásos amerikai társadalomban, felekezeti kirekesztő jellege pedig egyáltalán nincsen. Idén például Ishrat-ul-Ibad Khan, Pakisztán egyik (muzulmán) kormányzója az egyik "nagyágyú" meghívott. Megfelelő lobbitevékenységgel az érdeklődők maguk is elősegíthetik meghívásukat. 

Nancy Pelosi és Hillary Clinton
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.