Békeparkot csinálnának a DMZ-ből

A feszültség csökkentése érdekében egy, a két Korea határán létrehozandó nemzetközi békeparkra tett javaslatot Pak Gün Hje dél-koreai elnök az amerikai kongresszus két házának együttes ülésén elmondott beszédében.

„A demilitarizált övezetnek fel kell nőnie a nevéhez, olyan övezetté kell válnia, amely erősíti, nem pedig aláaknázza a békét" - hangoztatta Washingtonban az elnök asszony. A Pak az általa szorgalmazott bizalomépítési politika részének nevezte kezdeményezését és felszólította az Egyesült Államokat, valamint a nemzetközi közösséget, hogy csatlakozzanak az „új nap ígéretének” valóra váltásához. Pak szerint Dél-Korea anélkül is humanitárius segélyben részesíti Északot, hogy azt a Koreai-félszigeten kialakult politikai helyzet alakulásától tenné függővé. Mint mondta, Szöul kész a bizalomépítésre, ha Phenjan részéről is hasonló hajlandóságot tapasztal.

A dél-koreai államfő ugyanakkor leszögezte, hogy sohasem lesz hajlandó elfogadni egy nukleáris fegyverekkel rendelkező Észak-Koreát, és hangsúlyozta, hogy minden északi provokációra határozott választ fog adni. Pak rámutatott, hogy Dél-Korea továbbra is fenntartja a katonai készültség legmagasabb fokát. Sürgette annak az „ördögi körnek” a megszakítását, amelyet követve Észak-Korea biztonsági válságokat provokál, hogy ezáltal jutalmazást zsaroljon ki a nemzetközi közösségtől.

Pak Gün Hje washingtoni látogatása egybeesik az amerikai–dél-koreai védelmi szövetség megkötésének 60. évfordulójával. Az Egyesült Államok 28 ezer katonát állomásoztat a délkelet-ázsiai országban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.