Békefutball a kommunista gerillákkal

A FARC ráharapott a javaslatra. Az első meccset Kuba fővárosában, Havannában rendezik, ahol a szervezet a békéről tárgyal a bogotái kormánnyal.

Hajlandó a „békefutballra” a Kolumbiáért közel ötven éve harcoló kommunista gerillaszervezet, a FARC. A gerillák az ország korábbi száztizenegyszeres válogatott labdarúgójának, a középpályás Carlos „El Pibe” Valderramának a javaslatára haraptak rá, aki egy közelmúltbeli interjúban állt elő az ötlettel. Erre a FARC nyylt levélben válaszolt, jelezve, hogy hajlandóak kiállni Valderrama válogatottja ellen. Az első meccset Kubában, a másodikat a kolumbiai Santa Martában, Valderrama szülővárosában rendeznék.

A két meccsre aközben kerítenek sort, hogy a bogotái kormány és a FARC hellyel-közel egy éve tárgyal Havannában a közel ötven éve tartó konfliktus lezárásáról. A FARC a nyílt levélben azat írja, hogy tárgyalások szünetében az ő küldöttségük is szívesen rúgja a bőrt, és nem mellesleg szeretnék, ha Valderrama keretébe beleférne Maradona és az 1990-es világbajnokság nagy bohóca, a skorpiórúgásról ismert kolumbiai kapus, René Higuita is.

A havannai béketárgyalásokon a feleknek nemrég sikerült megegyezniük a hatpontos menetrend második feléről, azután, hogy részben sikerült megállapodniuk a parázs vitákhoz vezető földosztásról és a FARC politikai jövőjéről Kolumbiában. (A gerillák 25 millió hektárt, az ország ötödét szerették volna szétosztani a szegények között.) A hátra lévő három menetrendi pontból az egyik a kábítószer-kereskedelem, amelyben a FARC nyakig benne van.

Valderrama egy, a FARC harcának közel hatszázezer áldozatát képviselő szervezet nevében állt elő a békefutball ötletével. Pár napja felröppent egy hír arról, hogy a középpályás szenátor lesz a bogotái törvényhozásban, de ez másnap maga a szőke afrójáról ismert exfutballista cáfolta.

Valderrama (középen) egy tavalyelőtti jótékonysági meccsen, amelyet a taposóaknák kolumbiai áldozataiért rendeztek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.