Beidézték az IMF vezérigazgatóját

Christine Lagarde-nak egy üzletember, Bernard Tapie évtizedes kártérítési ügye miatt kell felelnie a francia köztársasági bíróság (CJR) előtt.

Beidézte Christine Lagarde-ot, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) jelenlegi főigazgatóját, volt francia gazdasági és pénzügyminisztert a francia köztársasági bíróság (CJR). A miniszteri szintű politikusok ügyeivel foglalkozó testületnek egy képviselőkből és vizsgálóbírókból álló vizsgálóbizottsága május végén fogja meghallgatni Lagarde-ot egy üzletembernek, Bernard Tapie-nak 2008-ban nyújtott nagy összegű kártalanítás ügyében – közölte csütörtökön Yves Repiquet, az IMF-vezér párizsi ügyvédje. A Médiapart tényfeltáró honlap szerint a meghallgatásra május 23-án kerül sor. Az ügyvéd megerősítette a portál azon állítását is, hogy a meghallgatás végén Lagarde ellen vagy vádat emelnek, vagy úgynevezett "jogi képviselővel rendelkező tanú" státusba helyezik. Ez átmenetet jelent a gyanúsított és az egyszerű tanú státus között.

„Semmi új a nap alatt" – így kommentálta Lagarde csütörtökön egy washingtoni sajtótájékoztatón az idézést. Hozzátette, 2011 óta tudja, hogy meg fogja hallgatni a CJR vizsgálóbizottsága. Most megjelölték a dátumot. "Boldog vagyok, hogy néhány napot Párizsban tölthetek majd", de ez semmit nem fog változtatni a jelenlegi munkájára fordított eltökéltségén, figyelmén és lelkesedésén. Lagarde 2007-től az IMF élére történő 2011-es kinevezéséig volt francia gazdasági és pénzügyminiszter. Az ügy 2008-ban nagy belpolitikai vihart kavart, mivel Lagarde az ügyészség gyanúja szerint az állam megkárosításával részesítette előnyben Tapie-t.

A szövevényes ügy a kilencvenes évekre nyúlik vissza: Tapie 1993-1994-ben adta el az Adidas sportszergyártó céget egy, az akkor még állami tulajdonú Crédit Lyonnais bank által irányított állami vállalkozásnak. Az adásvétel a cég értéke miatt éveken át tartó pereskedésbe fordult a két fél között. A gazdasági miniszter azonban 2007-ben saját hatáskörben úgy döntött, hogy nem hagyományos jogi úton, hanem a felek közti – úgynevezett magánbíróságon történő – megegyezéssel kell mielőbb lezárni az évek óta húzódó ügyet. Ennek értelmében az állam végül 2008-ban 285 millió euró kártérítést és mintegy százmillió euró kamatot fizetett Tapie-nak.

Az ügyészség és a CJR úgy véli, megalapozott annak a gyanúja, hogy Lagarde visszaélt hivatali hatalmával, amikor magáneljárásban akart közpénzekről dönteni. A hatalommal való visszaélés öt év szabadságvesztéssel és 75 ezer eurós pénzbüntetéssel sújtható. Lagarde IMF-vezérigazgatói mandátuma 2016-ban jár le, feltéve, hogy nem indítanak ellene hivatalos vizsgálatot.

Lagarde párizsi otthonában márciusban házkutatást tartottak. Az IMF-vezérigazgató akkor is jelezte, hogy nem követett el bűncselekményt, és kizárta annak a lehetőségét, hogy lemondjon jelenlegi posztjáról. Az IMF szóvivője akkor visszautasította, hogy egy folyamatban lévő bírósági ügyet kommentáljon. Ugyanakkor jelezte, hogy a szervezet végrehajtó bizottsága tud az ügyről, és továbbra is bízik abban, hogy a főigazgató képes a feladatait hatékonyan és megfelelően ellátni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.