Befagyaszthatják az olajkitermelést

Szaúd-Arábia, Oroszország, Katar és Venezuela már megállapodott, de a többi olajállam hozzájárulására is szükség lenne. Irán azonban piaci részesedésének növelésére törekszik.

Befagyaszthatják az olajkitermelést az érintett országok, ha elfogadják azt a megállapodást, amelyre keddi, dohai megbeszélésén jutott Szaúd-Arábia, Oroszország, Katar és Venezuela illetékes minisztere. Az alku értelmében a január 11-ei szinten rögzítik a felszínre hozott kőolaj mennyiségét, hogy így vegyék elejét az ár további esésének.

Az alkunak ugyanakkor az is feltétele, hogy a többi olajtermelő ország is belemenjen. Irak és Irán képviselőivel például szerdán egyeztetnek, s egyelőre kérdéses, mire jutnak. Teherán ugyanis – miután az ellene elrendelt szankciók feloldása nyomán erősítheti jelenlétét az olajpiacon – az eladások növelésére törekszik, hiszen kitermelése napi mintegy egymillió hordóval elmarad a kapacitásától és a szankciók előtti szinttől.

A dohai egyeztetés hírére az olaj hordónkénti ára 35,5 dollár fölé emelkedett, és vele együtt erősödött az orosz rubel is. A megállapodás hírére azonban újra 34 dollár alá csökkent az olajár, szakértők szerint azért, mert a piac keményebb lépéseket várt az egyeztetéstől.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.