Bebörtönzött polgármesterek feleségei a város élén

Bebörtönzött ellenzéki polgármesterek feleségei vehetik át férjeik posztját Venezuelában, miután a megüresedett helyekért kiírt vasárnapi választásokon elsöprő győzelmet arattak a kormánypárti jelöltekkel szemben.

Míg az ellenzéki MUD színeiben induló Rosa Brandonisio közel 88 százalékkal nyert San Diego városában, addig Patricia Gutiérrez – szintén a MUD jelöltje – 73 százalékos eredményt követően foglalhatja el a San Cristóbal-i polgármesteri széket, írja az El Universal.

Az újdonsült polgármester asszonyok férjeit – Enzo Scaranót és Daniel Ceballost – márciusban ítélték 10 és 12 hónap börtönbüntetésre, amiért a tüntetések során nem voltak hajlandóak eltakaríttatni a demonstrálók által állított úttorlaszokat, noha bírósági végzés kötelezte őket erre. Mindkét város az ellenzék fellegvárának számít, és a harmadik hónapja tartó országos demonstrációk legkeményebb összecsapásai többek között ezekben a régiókban zajlottak.

Bár szakértők szerint az asszonyok győzelme nem hat meglepetésként, mégis jelentős önbizalomlöketet adhat az ellenzéknek. Nicolás Maduro elnök korábban azt mondta, elfogadja a választások eredményét, ám hozzátette, hogy amennyiben ismét elszabadul a pokol, és „őrült módjára elkezdenek gyújtogatni a községekben, a hatóságok közbe fognak lépni, és ha kell, elmozdítják a polgármestereket, és ismét választásokat írnak ki".

Az elnök a hétvégén azt is bejelentette, hogy hamarosan a nyilvánosság előtt is bemutatja azokat a dokumentumokat, amelyek bizonyítják majd, hogy „jobboldali üzletemberek és politikusok" puccsot akartak végrehajtani kormánya ellen. Venezuelában az utóbbi évek egyik legnagyobb politikai válsága vette kezdetét február közepén, amikor tömegek vonultak az utcára a magas bűnözési ráta, az alapvető élelmiszerek hiánya, és az egekbe szökő infláció miatt. A krízis megoldása érdekében néhány hete párbeszéd kezdődött az ellenzék és a kormány képviselői között, ám a tárgyalások hamar megfeneklettek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.