Basescu vigyázni fog Tőkéssel

A román elnöknek kilenc év alatt egyetlen rendeletét függesztette fel bíróság: azt, amelyikben a szélsőséges Nagy-Románia Párt alapító elnökének, Corneliu Vadim Tudornak az állami kitüntetését vonta vissza.

Traian Basescu román államfő óvatosan akarja kezelni Tőkés László európai parlamenti képviselő kitüntetése visszavonásának kezdeményezését, annak ellenére, hogy a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága szerdán méltatlannak minősítette őt a kitüntetésre - derült ki a román elnök egy szerda esti televíziós interjújából. A kitüntetés visszavonásáról az államfő dönthet az érdemrend etikai testületeként működő becsületbíróság előterjesztése alapján, de Basescu szerint ez nem egy olyan egyszerű folyamat. Az elnök rámutatott, hogy kilencéves államfői pályafutása alatt egyetlen elnöki rendeletét függesztette fel az igazságszolgáltatás, éspedig azt, amellyel Corneliu Vadim Tudornak, a szélsőséges Nagy-Románia Párt alapító elnökének állami kitüntetését vonta vissza. Vadim Tudor az érdemrend becsületbíróságának határozatát, illetve annak indoklását támadta meg bíróságon, amely végül neki adott igazat. Az érdemrend visszavonását javasló becsületbírósági határozat indoklásának megalapozott jogi érveket is tartalmaznia kell. „Miután van tapasztalatom, nem fogom megismételni: nagyon oda fogok figyelni, mert nem szeretnék még egy olyan rendeletet kiadni, amelynek a hatályát a bíróság felfüggeszti" - hangoztatta a román államfő.

Tőkés szerdán megjelent az érdemrend becsületbírósága előtt, de az ülés vége előtt távozott, tiltakozásul amiatt, hogy a testület - elmondása szerint - megtagadta tőle az ügyvédi védelemhez való jogot. Az európai parlamenti képviselő közölte: semmisnek tekint minden olyan döntést, amelyet a védelemhez való alkotmányos jogának megsértésével hoznak meg. Ügyvédje azt valószínűsítette, hogy közigazgatási bíróságtól kérnek jogorvoslatot.

Tőkés a rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért kapta meg 2009-ben a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát, amelynek visszavonását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte, miután az EP-képviselő felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély felett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.