A várakozásoknak megfelelően az idősebb, tapasztaltabb többszörös miniszter, az olasz balközép Demokrata Párt (PD) jelenlegi főtitkára nyerte vasárnap az olasz baloldal miniszterelnökjelölt-választását. Pierluigi Bersani a mintegy 3 millió szavazó voksának 61,1 százalékát nyerte el, míg 37 éves kihívója, Matteo Renzi firenzei polgármester 35,5 százalékot kapott. A politikai karrierje csúcsára érkező Bersani győzelme után azt mondta: a valódi küzdelem még csak most kezdődik, hiszen pártjának igazi ellenfele a Silvio Berlusconi vezette jobboldal.

Azért az urnáknál tapasztalt „baráti tűz” eléggé megperzselte a versengő feleket is. Az egykor kommunista párttag Bersanival a PD balszárnya kerekedett felül, ugyanakkor a liberális elkötelezettségű Renzi, és egyáltalán, a párt új nemzedékéhez tartozó fiatalok nélkül nehezen képzelhető el a folytatás. Érthető, hogy a győztes kapásból pártfunkciót ajánlott fel kihívójának, amit Renzi egyelőre visszautasított. Ám az idő neki dolgozik. S a következő megmérettetés nem is közöttük, hanem a bal- és jobboldal között zajlik majd a kormányfői székért. Renzi pedig nyilván miniszteri bársonyszékkel vigasztalódhat.

Sokan féltették az olasz balközép pártot ettől a megmérettetéstől, annál inkább, mivel hasonló előválasztást soha nem rendeztek Itáliában. Ezúttal viszont minden nagykorú, szavazati joggal bíró olasz állampolgár – és tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldi – szavazhatott, ha előzetesen regisztrálta magát és legalább 2 euróval támogatta a pártot. Az első felmérések szerint az olaszok jól fogadták a televíziós vitákkal tarkított ütközetet, s a lapok is úgy vélik, hogy a héten európai bemutatkozó körútra induló Bersani lassan nekikezdhet a kormánylista összeállításának.

Valamennyi közvélemény-kutató a baloldalt tartja a jövő tavasszal esedékes parlamenti választások esélyesének. A PD tetszési indexe pillanatnyilag 34 százalék, míg a Berlusconi jelölése fölött hezitáló jobbközép pártot alig 15 százalék támogatja. Elemzők szerint ha most lennének a választások, a balközép 340 képviselői helyet szerezne, Berlusconi Pdl-je pedig száznál is kevesebbet. A probléma csak az – figyelmeztetnek az olasz lapok –, hogy Bersani kénytelen lesz bevenni a kormányába a mostani miniszterelnökjelölt-választáson harmadik helyet elért, s híveit Bersani támogatására biztató Nichi Vendolát, a Baloldal Környezet Szabadság (Sel) markánsan radikális párt elnökét. No meg a humoristából lett politikus, Beppe Grillo főembereit, akik a pillanatnyi helyzet szerint legalább 80 képviselői helyet szereznének. Ezek az urak pedig nehezen férnek meg egy kormányban mondjuk Matteo Renzi liberálisaival.

De ez a jövő gondja. Előbb le kell győzni a szövetségeseit vesztett, súlyos belső gondokkal küzdő, korrupció szabdalta Szabadság Népét (Pdl). Berlusconi pártja maga sem tudja, mitévő legyen. Október végén még úgy tetszett, ők is miniszterelnök-jelölti előválasztást tartanak, annál inkább, mivel Berlusconi meglebegtette, hogy visszavonul a politikától. Aztán hamar meggondolta magát, s töröltette a december 16-ra kiírt előválasztást. Pillanatnyilag nem tudni, lesz-e ilyen megmérettetés, vagy Berlusconi „hagyja magát rábeszélni” a kandidálásra, ez esetben nem lenne értelme az előválasztásnak. A volt miniszterelnök egyébként a baloldali jelöltek versengésének kimenetelét várta. Borítékolni lehet, hogy ha indul, kampányát Bersani „levadászására” építi. Ha egyéb mondanivalója nem volt, eddig is mindig a kommunista veszéllyel hozakodott elő.

A 61 éves Pierluigi Bersani a piacenza tartománybeli Bettolában született. Apja autószerelő volt, és egy benzinkutat üzemeltetett. Fia a bolognai egyetem filozófia tanszékén kitüntetéssel diplomázott, szakdolgozatát a kereszténység történetéről, Nagy Szent Gergely pápáról írta. De a fiatalember már ezt megelőzően országos ismertséget szerzett azzal, hogy az 1966-os firenzei árvíz idején, alig 15 évesen részt vett a város műemlékeinek mentésében. Helytállásának elismeréseként kapta a „sár angyala” nevet. Az egyetem befejezése után bekapcsolódott a politikába az Olasz Kommunista Párt színeiben, s 1980–90 között különböző tisztségeket töltött be. 1990-ben már alelnöke, 1993-tól pedig elnöke Emilia-Romagna tartománynak, immár a Baloldali Demokrata Párt, a mostani PD elődjének színeiben. Az 1996-ban megalakuló Prodi-kormányban ipari és kereskedelmi miniszter, majd a későbbi baloldali kormányokban a közlekedési és hajózási, illetve a gazdaságfejlesztési tárcát felügyeli. 2004-től két éven át, újabb miniszteri megbízásáig európai parlamenti képviselő volt. A balközép Demokrata Párt főtitkárává 2009-ben választották.

Az amerikaiaknál hagyomány az előválasztás, de már a franciák is kipróbálták

Az 1995-ös premieren még párbajt rendeztek, 2006-ban már hárman versenyeztek. Tavaly viszont már hatan is rajthoz álltak a francia szocialisták (PS) belső választásán. Ezen arról döntöttek, hogy a PS kit indítson az államfő-választáson. A 2011-es előszavazás azonban nem csak az indulók száma miatt volt érdekes. A szocialisták ugyanis megnyitották a voksolás lehetőségét a párton kívüli baloldali szimpatizánsok előtt. Az előválasztáson részt vehetett mindenki, akit nyilvántartottak a választási névjegyzékben, magáénak vallotta a baloldal és köztársaság értékeit, s legalább egy euróval hozzájárult a költségekhez.

A belső erőpróba abból a szempontból is újításnak számított, hogy a jelöltek vitáit közvetítették a francia közszolgálati tévécsatornák. A nyilvánosság is hozzájárult ahhoz, hogy a baloldali szimpatizánsok nagy számban mentek el előválasztani. Az első körben 2,7, a másodikban 2,9 millióan adták le voksukat. A győztes Francois Hollande lett, aki májusban nyerni tudott a második köztársasági elnöki terminusért ringbe szálló Nicolas Sarkozyvel szemben.

Az előválasztás ötletét átvették a jobboldalon is, igaz, ott legkorábban 2016-ban rendeznének ilyet. A Sarkozy-párt, az UMP vezetéséért jelenleg zajló elkeseredett csatában Francois Copé azzal a furcsa ötlettel rukkolt elő: 2016-ban az UMP vezető gárdája ne indulhasson az államfő-jelöltet megszavazó előválasztáson.

Az előválasztásoknak egyébként a legnagyobb hagyománya az Egyesült Államokban van, ahol a Demokrata, illetve a Republikánus párt nem csak az elnökjelöltjét, de sok államban a kongresszus, a szenátus és a kormányzói poszt jelöltjeit is előválasztásokon jelöli ki. Gyökerei a huszadik század elején jelentős progresszív mozgalomig nyúlnak vissza, ekkor lett fontos, hogy a pártok legfontosabb jelöltjeit ne a pártelit, hanem a nép válassza ki.

Az előválasztások szabályai államról államra változnak. Van, ahol csak az adott párt regisztrált szavazói (nem csupán tagjai!) adhatják le a voksukat, de van olyan is, ahol nyitott a voksolás, bárki bármelyik párthoz elmehet szavazni az előválasztásokon. Van olyan állam is, ahol nem is előválasztást tartanak, hanem választói gyűlések (kaukuszok) sorozatán jelölik ki a delegáltakat, akik a pártok országos konvencióin leadják szavazatukat. Barack Obama idei kihívóját, Mitt Romney-t is hosszadalmas és kegyetlen előválasztási folyamat végén jelölték ki a választók. (Munkatársainktól)