Barack Obama az új millió dolláros bébi

A demokrata elnöknek Morgan Freeman Oscar-díjas színész adott egymilliót az elnökválasztási kampányra.

A Priorities USA Action nevű politikai szervezet a múlt hónapban kapta meg a pénzt a színésztől, amivel eddigi legjobb hónapját zárta, hatmillió dollárt gyűjtve a demokrata elnök kampányára. Az Egyesült Államokban a Priorities USA Actionhöz hasonló „akcióbizottságok” (PAC) tiszte a kampány és a pénzgyűjtés a választási jelöltek számára, és ami azt illeti, Obamának kell is a pénz, hiszen novemberi elnökválasztási ellenfele, a republikánus Mitt Romney júniusban potom 35 millió dollárral gyűjtött többet nála – úgy, hogy az Obama-kampány saját csúcsnak számító 71 millió dollárt hozott össze ekkor. (A republikánusok azt mondják, áramlik hozzájuk a pénz, amióta az alkotmánybíróság rábólintott a biztosítást minden amerikai számára kötelezővé tevő egészségügyi reformra. Az Obamacare jóváhagyása utáni 24 órában Romney 4,6 millió dollárt kasszírozott be, többnyire minimális adományokból.) A júniusi 106 millió dollár már a második hónap egymás után, amikor a republikánus jelölt többet gyűjt Obamánál. A Fehér Ház jelenlegi ura nemrég e-mailben figyelmeztette híveit, ő lehet az első újraválasztásért küzdő elnök, aki kevesebbet tud összeszedni, mint a kihívója.

Amerikában elnökjelöltséget vállalni az ambíciókon túl némi pénzügyi mazochizmusról is árulkodik
Supporters cheer U.S. President Barack Obama as he speaks during a campaign event in Jacksonville, Florida July 19, 2012. REUTERS/Kevin Lamarque (UNITED STATES - Tags: POLITICS ELECTIONS)

Az egymilliós adományról szóló nyilatkozatában Freeman példakövetésre szólította fel Hollywoodot, ahogy a színész hangoztatta, „[Obama] borzasztó körülmények között végzett figyelemre méltó munkával véget vetett az iraki hadműveleteknek, ésszerű reformokat kényszerített a Wall Streetre, megvédte az autóipart, és minden beteg amerikainak esélyt adott arra, hogy meggyógyuljon. Elismerte fivéreink és nővéreink (az afroamerikaiak – a szerk.) jogait, kiváló érdemekkel rendelkező hölgyeket ültetett az alkotmánybíróságba, aminek minden jutalma az volt, hogy érdekcsoportok most több százmillió dollárral szállnak síkra ellene. A magam részéről büszke vagyok, hogy segíthetek azoknak, akik védik őt” – állítja a színész, aki 2004-ben a Millió dolláros bébi című filmben nyújtott alakításáért elnyerte a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjat. Egymilliójával Freeman egyébként olyan hollywoodi nagyságokhoz csatlakozik, mint Steven Spielberg, aki korábban szintén a demokrata „szuper-PAC”-ként aposztrofált Priorities USA Actionön keresztül adott pénzt a demokrata elnökválasztási kampányra.

Amerikában elnökjelöltséget vállalni az ambíciókon túl némi pénzügyi mazochizmusról is árulkodik: alig egy napja volt hír, hogy a jelenleg külügyminiszter Hillary Clintonnak – aki a 2008-as demokrata előválasztáson alulmaradt Obamával szemben – egy százezer dolláros számla híján már mind a 25 milliós kampányadósságát sikerült kifizetnie, a Romney ellen áprilisban veszítő Newt Gingrich pedig 4,3 millióval tartozik.

 

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.