Putyin veretlen, Szocsi viszont lenyomta a Krímet

Bár esik a GDP, töretlen a bizalom a Putyin-csapat iránt Oroszországban.

Miként 1999 óta minden évben, az idén is Vlagyimir Putyin lett az év embere Oroszországban. A Levada Központ közvélemény-kutató felmérése szerint az államfőre – a tavalyi 26 százalékkal szemben – a megkérdezettek 57 százaléka voksolt. A második helyre – 9 százalékkal – Szergej Sojgu védelmi miniszter került, és tőle egy százalékkal lemaradva először állhatott fel a képzeletbeli dobogóra a külügyi tárca vezetője, Szergej Lavrov. Az év asszonya Valentyina Matvijenko, a parlamenti felsőház elnöke lett.

Az Izvesztyija napilap által ismertetett felmérési adatok szerint az idei esztendő eseményének a szocsi téli olimpiát szavazták meg a válaszadók. A második helyre a rubel árfolyamesése került, míg a Krím Oroszországhoz csatolását csak a fontossági rangsor harmadik helyére tették a Levada Központ által megkérdezettek.

Az mindenesetre így is egyértelműen kiderül a közvélemény-kutatási adatokból, hogy bár esik a GDP, töretlen a bizalom a Putyin-csapat iránt. Ezek szerint novemberben – 2009 októbere óta az első alkalommal – fél százalékkal visszaesett az orosz GDP. Az éves összesítés várhatóan még 0,6 százalékos növekedést mutat majd, a jövő esztendőre azonban már a kormány is 0,8 százalékos visszaesésre számít.    

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.