Kísért az apartheid: bányászokat vádolnak a halálos sortűz után

Kétszázhetven, a két héttel ezelőtti rendőrsortűz helyszínén tartózkodó bányászt is megvádoltak 34 társuk meggyilkolásában való bűnrészességgel Dél-Afrikában.

A munkajogi követelésekkel, de felfegyverkezve tiltakozó, életben maradt platinabányászokat az angolszász jogban common purpose-nak nevezetet, nagyjából a pszichikai bűnsegédletnek megfelelő vád alapján  vonják felelősségre. – Erre olyankor kerül sor, amikor lő- vagy egyéb fegyver volt a gyanúsítottaknál, szembeszegülnek a rendőrökkel vagy rájuk is támadnak, lövések dördülnek el, és halálos áldozatok is vannak – magyarázta Frank Lesenyego ügyészségi szóvivő.

Rendőrök ellen a Marinaka-mészárlás néven elhíresült ügyben még nem emeltek vádat, az ő fellépésüket egy Jacob Zuma elnök rendeletére létrehozott bizottság vizsgálja, de a dél-afrikai ügyészség fegyvertelen bányászokkal szemben is elindította az eljárást. A 270 bányászból hatan kórházban vannak, a többiek megjelentek a főváros, Pretoria melletti bíróságon. Óvadékkérelmüket elutasították.

Dél-Afrikában a 18 évvel ezelőtti demokratikus átalakulás óta nem volt példa hasonlóan brutális rendőri fellépésre, de a kritikusok szerint a a bányászok elleni vád is inkább az apartheidre emlékeztet. Azokban az időkben a hatalom a common purpose-t használta arra, hogy eltüntesse a demokráciáért küzdő fekete aktivistákat.

Az ügyészség Dél-Afrikában ugyan elvileg független hatóság, de ezer szállal kötődik a kormánypárthoz, az Afrikai Nemzeti Kongresszushoz (ANC), amelyet korábban már érte bírálat a sortűz miatt. Az, hogy most bányászokat is megvádoltak, valószínűleg még több bírálatra ad okot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.