Az egyik legtekintélyesebb német közgazdásznak számító Sinn a berlini Der Tagesspiegelnek adott interjújában tulajdonképpen a „bűnbak-gyártástól” akart óvni, a menedzserek bírálatát a zsidóüldözésekhez hasonlító párhuzammal azonban nagyon mellélőtt. Vezető szociáldemokrata és zöldpárti politikusok, egyházi vezetők tiltakoztak. Ulrich Wilhelm, a német kormány szóvivője megengedhetetlennek nevezte a 60 éves közgazdász-professzor hasonlatát. Időközben Sinn is ráébredt, hogy mit mondott és bocsánatot kért.

Margot Kässmann evangélikus püspök szerint a zsidógyűlölő náci ideológiát semmiképpen sem lehet párhuzamba állítani azzal, hogy kik a felelősek a mostani válságért. – A zsidók áldozatok voltak, a bankoknál most, joggal felelősök kerestetnek – hangoztatta Kässmann.

Sinn egyébként a válságért egyértelműen a Wall Street bankjait tartja felelősnek. A tengerentúli pénzintézetek ugyanis úgy mentek bele nagy haszonnal kecsegtető, de igen kockázatos üzletekbe, hogy közben minimálisra csökkentették saját tőkéjüket. A közgazdász szerint az új szabályozásokat úgy kell kialakítani, hogy a bankok kénytelenek legyenek növelni alaptőkéjüket, a részvényesek számára ugyanis így megnő annak kockázata, hogy csőd esetén elvesztik a pénzüket.

A kifogásolt interjúban Sinn üdvözölte a kormányzati mentőcsomagokat, azok nélkül olyan folyamatok következhettek volna be, mint az óriási bankcsődök, tömeges munkanélküliség, a nyugati világ radikalizálódása.

A bankárok és a menedzserek szerepétől zajló németországi vita eközben tovább tart. Reinhard Marx, München szociális érzékenységéről ismert katolikus püspöke anti-humánusnak nevezte az etikai-jogi kereteket nélkülöző kapitalizmust. Peer Steinbrück (SPD) német pénzügyminiszter pedig óvta a bankárokat attól, hogy presztízs-okból ne vegyék igénybe a nagykoalíciós Merkel-kormány 500 milliárd eurós mentőcsomagját. Erre eddig csak felerészben állami tulajdonú tartományi bankok jelentettek be igényt. A kereskedelmi bankok érezhetően kivárnak, ki lesz közülük az első, aki meg meri tenni ezt a lépést. Nagy port kavart Josef Ackermann, a Deutsche Bank elnök-vezérigazgatójának nyilatkozata, miszerint szégyellné magát, ha igénybe kellene vennie állami segítséget.

Ackermann egyébként is meglehetős „közutálatnak” örvend Németországban, a svájci származású bankvezért önteltnek és nagyképűnek tartják. A bankvezér magas labdát adott a CDU és az SPD vezető politikusainak, akik kórusban utasították rendre. Ackermannról korábban leperegtek a politikai bírálatok, most azonban megérezte, hogy túllőtt a célon és gyorsan közölte: üdvözli a nagykoalíciós kormány csomagját.

A bankár-, és menedzser-ellenes közhangulat azonban nem csökken Európa vezető gazdasági hatalmában, ahol a szociális olló egyre jobban szétnyílik. A középosztály olvadozik, a gazdagok és szegények közötti különbségek pedig nőnek. Németországban hosszabb ideje vita folyik arról, hogy vajon a politika beleszólhat-e a csúcsmenedzserek fizetésébe, lehet-e törvényileg a menedzseri jövedelmeknek felső plafont húzni, s vállalható-e milliós végkielégítéseket, illetve bónuszokat fizetni azon menedzsereknek vagy bankároknak, akik felelősek a csődökért. Az egész polémia beleillik abba a több mint figyelemre méltó jelenségbe, hogy a németek szívesen ócsárolják a szociális piacgazdaságot. Azt a szociális piacgazdaságot, ami az elmúlt hatvan évben annyi gazdagságot hozott ennek az országnak, amennyit korábban soha senki és semmi nem volt képes teremteni.

(BERLIN)

Hamis egydolláros a frankfurti tőzsdén