Bangkokban a rendőrség átadta a terepet a tüntetőknek

A pillanatnyi béke alighanem a Thaiföldön nagy tiszteletnek örvendő Bhumibol Aduljadedzs király csütörtöki születésnapjára született.

Kedd reggel a rendőrség Bangkokban eltávolította a barikádokat és egyéb útakadályokat a kormánypalotánál és a rendőrség fővárosi székházánál, így a tüntetők bevonulhattak mindkét épületegyüttes területére. A fordulatot a Bangkok Post beszámolója szerint megelőzte Jinglak Sinavatra miniszterelnök, illetve a katonai és a rendőrségi vezetők találkozója.

A bangkoki elitet, középosztályt, egyetemistákat, a királypártiakat egyesítő kormányellenes mozgalom vezetői szerint győzelmet arattak. Ám nem lehet kizárni, hogy az erőszakossá vált tüntetésekben csak átmeneti szünet állt be azzal összefüggésben, hogy csütörtökön lesz a Thaiföldön nagy tiszteletnek örvendő uralkodó, Bhumibol Aduljadedzs király 86. születésnapja.

Egyelőre ugyanis Jinglak, a 2006-ban katonai hatalomátvétellel megdöntött és börtönbüntetés elől száműzetésbe távozott Thakszin Sinavatra húga még nem mondott le. Az önmagukat civil demokratikus mozgalomnak nevező tüntetők vezetője még vasárnap adott 48 órás ultimátumot a kormány lemondására és a hatalom átadására egy “népi tanácsnak”. Jinglak a lemondását nem zárta ki, de alkotmányellenesnek nevezte, hogy egy nem választott szervnek adják át a hatalmat.

Hétfőn az éjszakába nyúlóan folytatódott a thai fővárosban a kormánypalota, azaz a miniszterelnöki hivatal és a rendőrség központjának az ostroma. Az épületeket védő rendőrök vízágyúkkal, könnygázzal, sőt a hírek szerint gumilövedék használatával próbálták visszatartani a tüntetőket, akik házilag készített Molotov-koktélokkal és parittyával kilőtt tűzijátékpatronokkal lőtték a biztonsági erőket.

Kórházi közlések szerint a két nap alatt több mint száz embert részesítettek ápolásban, miután szombaton este négyen lövésektől vesztették életüket. Nem világos, hogy ki adta le a lövéseket, miután a kormány lemondását követelő egyetemisták próbálták megakadályozni a Thakszin Sinavatrát hagyományosan támogató, vidéki vörös ingeseket, hogy egy stadionban ellentüntetést rendezzenek.

A kedd délelőtti jelentések szerint maga Jinglak Sinavatra miniszterelnök utasította a rendőrséget, hogy ne akadályozza tovább a tüntetőket a kormánypalota elfoglalásában. "A kormány nem akar erőszakot, összetűzést, utasítottuk a rendőrséget, hogy ne álljon ellen" - közölte a kabinet szóvivője újságírókkal. A rendőrség ezután elbontotta az útakadályokat, majd több ezer demonstráló az épületekhez vonult, ám az első hírek szerint nem törtek be, nem foglalták el sem a miniszterelnöki hivatalt, sem a rendőrség központját, csak azok udvarát, zászlókat lengetve. A rendfenntartók elvonultak mindkét helyszínről.

A kormányellenes tüntetők ledöntik a kormánypalota közelében felhúzott falakat
Anti-government protesters knock down part of a wall that was built by police over the bridge near Government House in Bangkok December 3, 2013. Thailand's government ordered police to stand down and allow protesters into state buildings on Tuesday, removing a flashpoint for clashes and effectively bringing an end to days of violence in Bangkok in which five people have died. REUTERS/Damir Sagolj (THAILAND - Tags: POLITICS CIVIL UNREST TPX IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.