Bangkok elengedi az IL-76-os fegyvercsempész személyzetét

A thaiföldi hatóságok úgy döntöttek, hogy elengedik annak az Iljusin teherszállító gépnek az öt fős – négy kazah és egy fehérorosz – személyzetét, akiket december 12-e óta tartottak előzetesben, mert az Észak-Koreából érkezett repülőgép 35 tonnányi fegyvert szállított.

A Bangkok Post csütörtöki internetes kiadásának értesülése szerint a döntés a személyzet elengedéséről azután született, hogy a fegyverszállítással gyanúsítottak védőügyvédei sikeresen érveltek: védenceik nem tudtak a fegyverekről, a szállítóokmányban olajfúró berendezések szerepeltek.

A nyugati hírügynökségek kezdeti találgatásait, miszerint a feltételezett célpont Irán lett volna, sem lehetett bizonyítani, miután a dokumentumban útirányként Kijev volt megjelölve.

A gép Bangkokban üzemanyagfeltöltés céljával állt meg, s mint a helyi sajtó korábban írta, az amerikai hírszerzés információja alapján vizsgálták át szállítmányát. A Bangkok Post tudni vélte, hogy a gépen végül hagyományos fegyvereket találtak, s nem föld-levegő rakéták alkatrészeit, miként egyes nyugati hírügynökségek valószínűsítették. Más kérdés, hogy az atomfegyverekezése és rakétakísérletei miatt az Észak-Koreát sújtó ENSZ-szankciók tiltják Phenjannak bármilyen fegyverek eladását.

- Az ENSZ-határozatnak viszont nincs olyan kitétele, amely Thaiföldöt arra kötelezné, hogy helyezze vád alá a gép pilótáit és személyzetét - közölte Kasit Piromya külügyminiszter.

Suthep Thaugsuban miniszterelnök-helyettes már a múlt héten közölte, hogy Thaiföld a jó kapcsolatok fenntartása érdekében nem emel kifogást a kazah és a fehérorosz kormány kérésének, hogy kitoloncolják a gép ötfős személyzetét, ha ellenük saját hazájukban vizsgálat indul.

Ugyanakkor arról nincs szó, hogy az Iljusin Il-76-is teherszállítót tovább engednék. Az AP hírügynökség "nyomozása" szerint az eredetileg Grúziában bejegyzett repülőgép többszörös áttételű pillanatnyi bérlője Új Zélandtól Barcelonáig hamis címen feltüntetett fantomcég. Az egykori Szovjetunió utódköztársaságainak hatóságait viszont nehezen lehet perbe fogni azért, hogy a régi légiflotta gépei ilyen fantom-cégekhez kerültek, amelyek illegális fegyverszállításokkal is foglalkoznak. Az adott Il-76-osról a thai sajtó azt írta, hogy Közép-Ázsiából indult, majd többszöri leszállás után érkezett Phenjanba, s onnan visszafelé úton tankolásra Bangkokba.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.