Kokaincsempésszel barátkozott a szerb külügyminiszter

Hét évvel ezelőtti videók kerültek nyilvánosságra Szerbiában, amelyek arról árulkodnak: Ivica Dacsics külügyminiszter és egykori munkatársai igen közeli kapcsolatot ápoltak Rodoljub Raduloviccsal, az ország egyik legnagyobb drogdílerével. A rejtett kamerás, néma felvételeket a bűnözést és korrupciót kutató hálózat, a KRIK tette hozzáférhetővé.

A Banán Misa (Misa Banana) ragadványnéven elhíresült Radulovics 2008 novembere és 2009 áprilisa között több alkalommal is találkozott a belügyi tárca vezetőivel, az erről készült felvételeken Ivica Dacsics akkori belügyminiszter, Ivica Toncsev nemzetbiztonsági tanácsadó, Branko Lazarevics kabinetfőnök és helyettese, Vanja Vukics látható.

A találkozókról régóta lehetett tudni, de a Radulovics után nyomozó szerbiai hírszerző ügynökség által készített felvételek csak most kerültek napvilágra. Ezek egyikén azt látjuk, amint Ivica Dacsics és Banán Misa borozgatnak, pöfékelnek és a tányérjukban tunkolnak – végül a miniszter egy nejlonszatyrot a hóna alá csapva távozik az üres étteremből. A felvételek akkor készültek, amikor szereplői a belügy legfontosabb tisztségviselői voltak.

Radulovics akkor népszerű partiarcnak számított, emellett a Szerbiai Teniszszövetség elnöke és hivatalosan déligyümölcs-importőr volt. Banán Misából azóta szökésben lévő, 12 év szabadságvesztésre ítélt kokaincsempész lett, Ivica Dacsics azonban továbbra is a mindenkori kormány legkívánatosabb koalíciós partnere maradt.

A politikus évek óta azt állítja: abban az időben, amikor belügyminiszterként sor került ezekre a találkozókra, ő nem tudta, hogy bűnözővel van dolga. Akkori kabinetfőnöke, Branko Lazarevics az egyetlen, akit a videón látható személyek közül megvádoltak titkos információk kiszivárogtatásával. Az ellene folyó eljárást eddig négy alkalommal halasztották el, a legújabb tárgyalást október elsejére tűzték ki. A férfi jelenleg az athéni szerb nagykövetségen dolgozik.

Ivica Dacsicsot, a Szerbiai Szocialista Párt elnökét kísérti a múltja. Egyes hírek szerint jelenlegi szövetségesei igen vaskos dossziét őrizgetnek róla. Az amúgy mindig slágfertig szerb kormányfő, Alekszandar Vucsics nem nyilatkozik az ügyben. Dacsics szerint volt koalíciós partnerei, a demokrata párti politikusok akarták megzsarolni a felvételekkel, hogy ne lépjen koalícióra a Vucsics-féle Szerb Haladó Párttal. Borisz Tadics, a Demokrata Párt volt vezetője ezzel szemben hatalmon belüli, azaz a haladók és a szocialisták közti leszámolást sejt a botrány mögött.

A jelek szerint a mostani kormányfelálláshoz már csak Dacsics ragaszkodik igazán, de a történtek könnyen kibillenthetik miniszteri bársonyszékéből. Az előrehozott választásokat fontolgató Vucsicsnak jó lehetőség lehet ez arra, hogy a második legerősebb pártot meggyengítse, saját hatalmát pedig megszilárdítsa. De a szerbiai politikában mindenkinek mindenkiről lehetnek hasonló titkos adui, és Dacsics, az örök túlélő már számtalanszor bebizonyította: kevés hozzá foghatóan rafinált és ügyes politikus akad ma Szerbiában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.