Baltával támadt a bírónőre az orosz punkrajongó

Baltával fenyegetőzve követelte egy orosz férfi az ügyben eljáró bírónőt hétfőn, hogy engedje szabadon a Pussy Riot női punkcsapat előzetesben lévő tagjait – tudatta a Gazeta.ru.

A bírónő irodájában randalírozó férfit elfogták, ügyében nyomozást kezdtek. Aligha használt azonban az akció a Pussy Riotnak, amely ellen garázdaság miatt indult eljárás. A márciusi orosz elnökválasztás küszöbén ugyanis Moszkva legnagyobb székesegyházának oltárát elfoglalva egy Vlagyimir Putyin elűzését kérő imát adtak elő. A performansz nem az első politikai akciója volt az együttesnek, ám a helyszín miatt a legnagyobb visszhangot váltotta ki.

Az oltár „meghekkelését” az ellenzék is elítélte, ám kifogásolta a szigorú hatósági fellépést is. A múlt héten a most megfenyegetett bírónő két hónappal meghosszabbította a három nő előzetes letartóztatását. Arra hivatkozott, hogy ezzel megvédik őket a vallásos emberek bosszújától. Eközben a bíróság előtt be nem jelentett szimpátia- és ellentüntetés zajlott, amelyen a rendőrség harminc embert előállított.

– Sokáig fogok ülni, kiengedésem egy ember akaratától függ ebben a totalitárius államban – jelentette ki az együttes egyik tagja, Nagyezsda Tolokonnyikova. Kirill pátriárka szerint az ügy az egyház elleni összeesküvés része, ezért komolyan kell venni. Vasárnap 65 ezres tüntetést tartottak Moszkvában az egyház védelmében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.