Baloldali politikusok ítélnek Tőkés kitüntetéséről

Korábbi és jelenlegi szociáldemokrata politikusok alkotják a többséget abban a héttagú becsületbíróságban, amely azt vizsgálja meg, hogy még ma is méltó-e Tőkés László a 2009-ben kapott Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatára.

A Mediafax hírügynökség jelentése szerint a kitüntetettek csütörtök délután tartott közgyűlése a Szociáldemokrata Párt három aktív politikusát, Mircea Geoanát, Ecaterina Andronescut és Gabriela Fireát, valamint a párt korábbi szenátorát, Serban Bradisteanu szívsebészt delegálta a grémiumba.

A becsületbíróság soraiba választották továbbá Ionel Haiducot, a Román Akadémia elnökét, Costin Georgescut, a Román Hírszerző Szolgálat korábbi vezetőjét és Constantin Degeratu tábornokot, a hadsereg volt vezérkari főnökét.

Nyilvánvaló, hogy a PSD holdudvarába tartozó kitüntetettek előzetes szervezkedése döntötte el a választás kimenetelét - mondta az MTI-nek Eckstein-Kovács Péter volt elnöki tanácsadó, aki maga is jelölt volt a becsületbírósági tagságra. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa elmondta, hogy a közgyűlés nem foglalkozott a Tőkés-üggyel, csupán a becsületbíróságot választotta meg. Hozzátette, a szabályzat értelmében a választott testületnek Tőkést is meg kell hallgatnia, mielőtt a neki megítélt állami elismerés esetleges visszavonását javasolná.

Tőkés László kitüntetésének a visszavonását Victor Ponta miniszterelnök, a PSD elnöke kérte Traian Basescu elnöktől. Az európai parlamenti képviselőt azzal vádolják, hogy megkérdőjelezte Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam jellegét, amikor azt javasolta, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi szerepet Erdély érdekében úgy, ahogy azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében.

A kitüntetés visszavonását az elnöki hivatal az érdemrend belső szabályzatára hivatkozva hárította el. Az államfő szóvivője rámutatott: az érdemrend visszavonását csak olyanok kezdeményezhetik, akik maguk is az illető magas állami kitüntetés birtokosai. Victor Ponta augusztus végén közölte: teljesültek a jogi feltételei az érdemrend visszavonásának, ugyanis pártjának olyan politikusai is kérték ezt, akik birtokosai a kitüntetésnek.

Tőkés 2009-ben, a temesvári népfelkelés kitörésének a huszadik évfordulóján kapta meg a Románia Csillaga érdemrend Lovagi Fokozatát a romániai rendszerváltozás elindításában játszott történelmi szerepéért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.