Balesetnek nyilvánították a maláj gép tragédiáját

Hivatalosan balesetnek nyilvánította a maláj kormány a tavaly március 8-án az Indiai-óceánba zuhant MH370-es járat tragédiáját.
Malajzia csütörtökön reggel hivatalossá tette, hogy a Malaysia Airlines 370-es Kuala Lumpur-Peking járata tavaly március 8-án balesetet szenvedett, a gépen utazó 239 utas nyilvánvalóan életét vesztette. Azharuddin Abdul Rahman, a maláj polgári légiközlekedés főnöke a 327 napja tartó kutatás és a rendelkezésre álló adatok szerint megállapította, hogy a gép feltételezhetően Ausztrália nyugati partjainál az Indiai óceánba zuhant, egy több mint hatezer méter mély körzetben, ami rendkívül megnehezíti a kutatást.

A Strait Times online kiadása szerint a majd 11 hónapig tartó kutatás, amelyben számos ország, így Kína és Ausztrália is aktívan részt vett, 130 millió dollárba került eddig Malajziának.

Egyes hírügynökségek a bejelentést a gép utáni kutatás feldásának tartják, annak ellenére, hogy a Rahman nyilatkozatában továbbra is prioritásnak nevezte az MH370 megtalálását. A brit Guardian szerint a lényeg, hogy ezzel megnyílt az út az áldozatok hozzátartozóinak kárpótlásához, egyben a maláj légitársaság is előállhat a biztosítási igényével.

Eredetileg délutáni sajtóértekezleten jelentették volna be a baleset ügyének lezárását, ám helyette a közlés a maláj szállitási miniszter jelenlétében televiziós adásban hangzott el. Az áldozatok hozzátartozói, elsősorban a 239 halott többségét adó kínaiak kezdettől fogva bírálták, ahogy a maláj kormány kezdetben kezelte az ügyet.

Mint ismeretes, tavaly július 17-én újabb tragédia ért maláj repülőgépet, a Malaysia Airlines 17-es Amszterdam- Kuala Lumpur közötti menetrend szerinti járata az orosz–ukrán határ közelében, a donyecki területen lezuhant. A repülőgép 283 utasa és 15 főnyi személyzete életét vesztette. A feltételezések, egyben a vizsgálat állása szerint is a gépet rakétatalálat érte, Kijev az oroszbarát szeparatistákat vádolta a merénylettel, az orosz sajtó egy része viszont az ukrán felet gyanúsitotta meg .

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.