Bakijev Fehéroroszországban van

Kurmanbek Bakijev megbuktatott kirgiz elnök és három hozzátartozója Fehéroroszországban tartózkodik - jelentette be kedden a volt szovjet köztársaság elnöke, Aljakszandr Lukasenka.

Az ideiglenes kirgiz kormány elnökhelyettese kedden nem zárta ki, hogy kérni fogják Bakijev kiadatását.

Lukasenka a fehérorosz néphez és parlamenthez intézett éves üzenete után képviselők kérdésére válaszolva elmondta, hogy Bakijev hétfőn érkezett meg Minszkbe, miután előzőleg háromszor is beszélt vele telefonon.

Mindeddig homály borította a bukott kirgiz elnök tartózkodási helyét. Bakijev csütörtökön érkezett meg a szomszédos Kazahsztánba, miután aláírta a lemondólevelét. Hétfőn a kazah külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy Bakijev elhagyta Kazahsztánt, hozzátéve, hogy nem ismeri az úti célját.

Az ideiglenes kirgiz kormány előzőleg azt közölte, hogy Bakijevet bíróság elé kell állítani a 85 halálos áldozatot követelő április elejei biskeki zavargások miatt.

Omurbek Tekebajev, az átmeneti kormány alkotmányreformért felelős miniszterelnök-helyettese kedden közölte, hogy Bakijev Fehéroroszágba történt utazása nem befolyásolja a két ország közötti baráti kapcsolatokat. Hozzátette ugyanakkor, hogy igyekeznek elérni Bakijev kiadatását. "Bakijev parancsára az emberei és a rokonai igyekeznek destabilizálni a helyzetet, etnikumok és régiók közötti összetűzéseket provokálni, aminek alapján kérhetjük a kiadatását" - mondta Tekebajev.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.