Bajnait is tárgyalni hívta Obama

Értesüléseink szerint a jövő héten - csupán néhány nappal a választások előtt - Prágában találkozik Bajnai Gordon kormányfő és Barack Obama amerikai elnök.

Mint ismeretes, Obama és Dmitrij Medvegyev orosz elnök április 8-án a cseh fővárosban írják alá az új START szerződést. A CTK cseh hírügynökség diplomácia forrásokra hivatkozva azt írta, hogy nem kizárt: az amerikai államfő az eredetileg tervezettnél valamivel hosszabb időt tölt Prágában, hogy a leszerelési szerződés aláírásán kívül közép-európai országok vezetőivel is találkozzon.

A megbeszéléseken biztosítaná őket arról, hogy az amerikai-orosz kapcsolatok javulása nem történik a térségbeli országok kárára. Roman Prorok cseh kormányszóvivő a találkozók tényét sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta, mondván, „az amerikai elnök prágai programját még csak most állítják össze". A közép-európaiak meghívásának hátterében egyes források szerint az állhat, hogy Washingtonban úgy látják: a visegrádi együttműködés az utóbbi egy évben látványosan megerősödött, aminek jele a nemrég Budapesten elfogadott energiabiztonsági megállapodás is.

Lapunk úgy tudja, hogy Bajnai Gordon magyar kormányfőt már meghívták az amerikai elnökkel való találkozóra. Ám ezt kérdésünkre a kormányszóvivő sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.