Csendes volt és nem tűnt vallásosnak - Azonosították a nizzai merénylőt

Mohamed Lahouaiej Bouhlel - ez a név áll azon az okmányon, amelyet a tömegbe hajtó teherautóban találtak. A 31 éves tunéziai-francia állampolgár Nizzában élt, a hatóságok a Nice Matin információi szerint ma fél kilenc körül kezdték meg a férfi Nizza északi részén lévő lakásának átkutatását. Fél egy körül a lap arról számolt be, hogy a közelben találtak egy gyanús csomagot.

Ebben az épületben van az átkutatott lakás, amelyben az iTélé szerint sem fegyvereket, sem robbanóanyagot nem találtak:

Forrás: Nice Matin

 

A merénylőnek ugyan már volt dolga a hatóságokkal, de nem állt a titkosszolgálatok megfigyelése alatt, radikalizálódása észrevétlen maradt. A Le Figaro szerint a férfit legutóbb tavaly márciusban ítélték el.

A férfi fuvarozóként dolgozott, szerdán bérelte a teherautót egy Nizza melletti településen. 

Az AFP körbekérdezte a merénylő szomszédait, akik szerint a férfi magányos és csendes volt. Már két éve a lakásban élt, egyedül. Mindig csak azt látták, ahogy cipeli fel a lakásába a biciklijét, illetve azt is tudták, hogy a közelben parkolt a kis teherautójával, amellyel a fuvaros munkákat végezte. A szomszédok szerint nem tűnt vallásosnak, egy család pedig azt nyilatkozta, hogy nem viszonozta a köszönésüket.

A francia BFM TV úgy tudja, hogy a támadó nős és három gyermeke van, ám épp válófélben volt. Pénzügyi és magánéleti problémái miatt mostanában a szomszédok szerint ideges, depressziós és agresszív volt. Egy éve volt jogosítványa nagy teherautót vezetni, de egy hónapja volt egy balesete, amikor elaludt a volánnál. Ekkor őrizetbe is vették.

A terrortámadásban legalább 84-en meghaltak, köztük több gyerek is, és több mint százan megsérültek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.