Azonnali tűzszünetet ígért az elnök

Jemenben a kormány és a húszi lázadók is aláírták vasárnap azt a megállapodást, amelyet szombaton kötöttek. Úgy tudni, hogy a lázadók ennek ellenére több fontos kormányépületet elfoglaltak az elmúlt 24 órában.Az a hír is járja, hogy a kormányfő benyújtotta lemondását, de a jemeni elnöki hivatal erről semmit sem tud- írja a Euronews.
A felek között közvetítő ENSZ-küldött, Jamal Benomar szombaton jelentette be, hogy véget érhetnek az összecsapások Szanaaban, mert megvan a paktum.

A jemeni elnök ígéretet tett arra, hogy tűzszünetet hirdet, és a kormány arra vigyázni is fog. Hozzátette, hogy az ország elitje felelősséggel tartozik a lakosságért, úgyhogy tényleg az a legfontosabb most, hogy véget vessenek a vérontásnak.

Szanaaban szeptember elején csaptak össze először a húszik és a hadsereg. A kormány ugyanis nem tűrte tovább, hogy az akkor már hetek óta tartó demonstrációk egyike megbénította a repülőtérre vezető út forgalmát. A tüntetők a kormány lemondását és az energiaárak támogatásának visszaállítását követelték.

Ami pedig a húszikat illeti, ők évek óta nagyobb önállóságot követelnek, de a politikai elit attól tart, hogy valójában független államot akarnak kikiáltani.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.