Azerbajdzsán jegyzéket intézett Magyarországhoz

Azerbajdzsán jegyzéket intézett Magyarországhoz, amelyben leszögezte, hogy Ramil Sahib Safarovot az azeri jogszabályoknak és a nemzetközi jogi normáknak megfelelően helyezték szabadlábra - közölte csütörtökön Bakuban Elman Abdullayev azeri külügyi szóvivő.

Mint a trend.az azeri portál szerint újságíróknak elmondta, a jegyzékben az is olvasható: az ország alkotmánya kizárólagos joggal ruházza fel az államfőt, hogy kegyelmet gyakoroljon. A szóvivő szerint a Safarov-ügyet a Hegyi-Karabah terület feletti fennhatósággal kapcsolatos konfliktus tükrében kell vizsgálni, mivel Safarov tanúja volt az azeri lakosság ellen örmények által végrehajtott etnikai tisztogatásoknak.

A karabahi területért 1988 és 1994 között 30 ezer halálos áldozatot követelő háborút vívtak az örmények és az azeriek. 

Magyarország augusztus 31-én adta át Azerbajdzsánnak az örmény katonatársa 2004-es budapesti meggyilkolásáért életfogytiglani börtönbüntetését töltő Ramil Sahib Safarov azeri katonatisztet, akit hazájában elnöki kegyelemmel azonnal szabadlábra helyeztek. Szerzs Szargszján örmény elnök aznap bejelentette, országa felfüggeszti a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal.

Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szeptember 2-án hivatalába kérette Azerbajdzsán budapesti nagykövetét, akit diplomáciai jegyzékben arról tájékoztatott, hogy Magyarország elfogadhatatlannak tartja Azerbajdzsán lépését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.