Az új alkotmány a tunéziai parlament előtt

Rendkívüli biztonsági intézkedéseket léptettek életbe Tuniszban a parlament épületénél, ahol ma kezdték megvitatni az új alkotmány tervezett szövegét.

Január 14-ig kellene sikerrel végigvinni a voksolást, mert ez a feltétele annak, hogy a kialakult politikai válság megoldásaként a kormányzó iszlamista párt helyébe egy átmeneti technokrata kabinet lépjen, amely aztán új választásokat ír ki.

A tunéziai parlament pénteken hozzákezdett az ország új alkotmányának elfogadásához. A honatyák pontról pontra megvitatják a szöveget, a Reuters becslése szerint ezért a 146 cikkely megszavazása legalább egy hétig eltarthat. A pénteki nyitóülésen az alkotmányozó gyűlés 217 tagjából 192-en vettek részt. Keményen dolgozunk a különféle pártokkal egyeztetve, hogy sikeresen lezáruljon a valamennyi tunéziait szolgáló alkotmány elfogadási folyamata” - mondta Musztafa Ben Dzsafaar, az ideiglenes parlament elnöke. A fő vitakérdés, hogy az iszlám milyen súllyal szerepeljen az alkotmányban, miután hagyományosan Tunézia a legnyitottabb muzulmán ország, ahol több ellenzéki párt is a szekularizáció híve. Az új alaptörvény első cikkelyének tervezete azt tartalmazza, hogy Tunézia egy szabad, független és szuverén ország, vallása az iszlám, nyelve az arab, és köztársaság az államformája.

A parlament célja, hogy január 14-ig elfogadják az új alkotmányt, ugyanis ez a feltétel ahhoz, hogy a jelenleg kormányzó iszlamista Ennahda párt átadja a hatalmat egy ügyvezető kormánynak, amely új választásokat ír ki. Három évvel az arab tavaszt elindító tunéziai forradalom után ugyanis az ország jó fél éve politikai válságba került. Szélsőséges, fundamentalista iszlamisták ugyanis meggyilkoltak két ellenzéki politikust is. Az ellenzéki pártok az Ennahdát tették felelőssé, mert nem lépett fel határozottan a feltételezhetően főleg Líbiából fegyvereket szerző szélőségesekkel szemben. A kirobbant utcai tüntetések, sztrájkok közepette végül a legerősebb szakszervezeti központ közvetítésével kezdődtek tárgyalások a politikai pártok között, s ennek eredményeként járult hozzá az Ennahda, hogy átmeneti ügyvezető technokrata kormány alakuljon. Január 14-e azért céldátum, mert akkor emlékeznek meg a korábbi autokrata vezető, Zine al Abidine Ben Ali távozásának immár harmadik évfordulójáról, az arab tavasz első győzelméről.

Tunéziára azért irányulhat most nemzetközi figyelem, mert ha sikerül a demokratikus út megerősítése, az például szolgálhat az ugyan részben eltérő belpolitikai helyzettel szembenéző Egyiptomnak, Líbiának vagy Jemennek is, ahol szintén 2011-ben váltották le a korábbi elnököket.

A hírügynökségek jelentése szerint erős a biztonsági készültség a tuniszi parlament épülete körül, mert nem zárható ki terrorakció a szélsőséges iszlamista csoportok részéről, amelyek a saría érvényesítését követelik az új alkotmányban. A rendőrség éppen csütörtökön közölte, hogy a déli Sidi Bouzid városában – amely a Ben Ali rendszere elleni forradalom bölcsőjének számít, itt kezdődött egy illegális zölségárus önégető tiltakozó akciójával – néhány iszlamistát vettek őrizetbe, akiknek lakásában fegyvereket és robbanószereket találtak.

Felvonulás Tuniszban az
A Tunisian boy waves a flag as he runs during a rally in Tunis, December 17, 2013, to mark the third anniversary of the Tunisian revolution. REUTERS/Zoubeir Souissi (TUNISIA - Tags: ANNIVERSARY POLITICS) - RTX16ME3
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.