Az osztály fele óvszerről tanul, a másik fele meg hogy az bűn

Lengyelországban jöhet a szülők világnézete szerinti szexuális felvilágosítás.

Kétféle szexuális nevelést vezetnének be a lengyel iskolákban az új közoktatási miniszter, Joanna Kluzik-Rostkowska elképzelése szerint. A szülők világnézete alapján az osztály egyik felét az óvszerhasználatról világosítanák fel, míg a másik felének azt tanítanák, hogy a mesterséges fogamzásgátlás bűn.

Joanna Kluzik-Rostkowska a gyerekek szexuális nevelését próbálja ily módon összeegyeztetni a szülők eltérő világnézetével. A konzervatív szemléletű szülők gyerekeit a családi életre nevelnék, míg más társaik a fogamzásgátlás különböző módjairól, a homoszexualitásról vagy a női egyenjogúságról tanulnának az órán – írta a Gazeta Wyborcza.

A felmérésekből az derül ki, hogy a lengyel fiataloknak meglehetősen hézagosak az ismereteik a szexualitásról. Szexológusok évtizedek óta sürgetik a szexuális felvilágosítás kötelező bevezetését az iskolákban, eddig sikertelenül. Közben Lengyelországban is egyre korábbi életkorra tolódik a nemi aktivitás kezdete. Míg 1990-ben a 15-16 éves fiúk 17,7 százaléka volt túl az első szexuális kapcsolaton, 2010-ben már 20 százalékuk ismerte el ugyanezt. Az ugyanilyen korú lányok részaránya e téren 1990-től 2010-ig 5,5-ről 13,7 százalékra nőtt. A 17-18 éves lányok körében megduplázódott, az 1990. évi 18-ról 2010-re 38,5 százalékra nőtt a szexuális életet megkezdők aránya. Az ugyanilyen korú fiúknál az emelkedés kisebb mértékű volt, az 1990-es 36-ról 2010-re 45,3 százalékra emelkedett.

Szexológusok arra hívják fel a figyelmet, hogy ma már több lány kezdi meg korábban a nemi életet, mint fiú, különösen a 15-17 évesek körében. A lengyelek szexuális életéről készült 2011. évi jelentés szerint az ilyen korú lányok 28 százaléka már túl van az első nemi aktuson, szemben a fiúk 22 százalékával.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.