Az összes újságíró sztrájkol Görögországban

Az összes újságíró sztrájkba lépett Görögországban szerda reggel, miután előző nap a kormány nagy megdöbbenésre bejelentette, hogy takarékossági okokból átmenetileg felfüggesztik a görög közszolgálati rádió és televízió (ERT) működését.

Közép-európai idő szerint reggel 7 órától egyetlen rádió- és televízióállomás sem sugároz híreket. - Addig fogunk sztrájkolni, amíg a kormány vissza nem vonja döntését - nyilatkozott Dimitrisz Trimisz, az Athéni Lapszerkesztők Szövetségének (ESZIEA) elnöke a német hírügynökségnek. A sztrájk miatt csütörtökön egyetlen újság sem jelenik meg Görögországban.

Szerdára virradóra egymás után álltak le az állami televízió műsorai. A közszolgálati rádióállomások is beszüntették adásukat. Előzőleg a görög pénzügyminisztérium bejelentette, hogy az ERT jelenlegi formájában nem működik tovább. Az állami televízió alkalmazottai a rendelkezés ellenére szerda reggel a központi épület egyik stúdiójában maradtak, és interneten folytatták az adást. Ennek során élesen bírálták a televízió bezárásáról hozott döntést. Az ERT szakszervezetének legfrissebb adatai szerint 2656 alkalmazott veszíti el állását.

A kormány tervei szerint a következő hónapokban új koncepciót dolgoznak ki egy kisebb állami televízióról és rádióról, amelynek mintegy 1000 alkalmazottja lesz. Ehhez mintául a modern európai közszolgálati adók szolgálnak majd.

Jean-Paul Philippot, az Európai Műsorsugárzók Uniójának (EBU) elnöke és Ingrid Deltenre főigazgató a szervezet közleménye szerint levélben fordult Antonisz Szamarasz miniszterelnökhöz. Az EBU követelte kedd este a görög kormánytól, hogy azonnal vonja vissza döntését a közszolgálati rádió és tévé működésének felfüggesztéséről. Közben azonban már este fokozatosan megszűnt e médiumok adása.

„A közszolgálati médiumok léte és a kormánytól való függetlenségük a demokratikus társadalmak lényegi elemei” - írták, hozzátéve, hogy nagyon aggasztónak tartják az athéni kormány bejelentését. „Ebből következik, hogy a közszolgálati médiumokra vonatkozóan minden jelentősebb változtatást csak a parlament nyílt és alapos vitája alapján szabad végrehajtani, nem pedig két miniszter, a pénzügyekkel, illetve a közmédiumokkal foglalkozó megállapodása alapján. Takarékossági intézkedések, költségvetési megtakarítások szükségessége esetén a közmédiumok működése még fontosabb, mint egyébként” - írták.

A közmédiumok működésének felfüggesztésére vonatkozó kormányzati bejelentés sokkot keltett Athénban. A kormányszóvivő azt mondta: az ERT szerda hajnaltól szünteti be működését. Mindazonáltal a különböző csatornák már kedd este a tervezett műsorzárás előtt fokozatosan elnémultak.

Az állami rádió- és tévéadások felfüggesztése miatt sztrájkolnak az újságírók Görögországban
n employee looks at people gathering outside the Greek state television headquarters in Athens June 11, 2013. Greece said it would shut down state broadcaster ERT on Tuesday and relaunch it as a leaner, cheaper organisation as part of budget cuts, drawing protests from workers, other media and junior partners in the ruling coalition. REUTERS/John Kolesidis (GREECE - Tags: BUSINESS EMPLOYMENT POLITICS MEDIA)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.