Az összes politikai foglyot kiengedhették Burmában

Az Egyesült Államok gazdasági előnyökért cserébe már egy ideje kérleli Burmát (Mianmart), hogy engedjék el a még börtönben lévő politikai foglyokat. Ma 500 rab amnesztiával szabadult, az ellenzék szerint a legtöbb politikai fogoly köztük lehet.

A civil, de a hadsereg által is támogatott burmai kormány az utóbbi időben több reformot is bevezetett, például lazított a médiatörvényen, engedélyezte a tüntetéseket és elengedett több száz politikai foglyot. Az USA arra kérte Burmát, hogy bocsássa szabadon a többi, politikai okokból bebörtönzött rabot is. Ezért további gazdasági előnyöket kínált, például felajánlotta, hogy lazítanak a burmai termékek importját tiltó rendelkezésen.

Úgy tűnik, a kormány teljesítette a kérést, ma ugyanis amnesztiával ötszáz rabot elengedett. Az állami tévében közzétett bejelentés ugyan nem említette, hogy politikai foglyok is lennének köztük, az Ang Szan Szú Kjí vezette Nemzeti Liga a Demokráciáért (NDL) szerint azonban lehetséges, hogy most kiszabadult az összes, eddig börtönben tartott politikai fogoly.

A rabok szabadon engedése előkészítése lehet Thein Szein elnök egyesült államokbeli látogatásának. Az elnök az ENSZ közgyűlésén vesz majd részt. Sokan úgy gondolják, érkezését elhalványítja majd Szú Kjí amerikai útja, aki hétfőn landolt az USA-ban. A Nobel-békedíjas Ang Szan Szú Kjí húsz éve nem járt az Egyesült Államokban. A történelmi jelentőségű, 18 napos útját Szú Kjí Washingtonban kezdi, ahol többek között találkozik Barack Obama amerikai elnökkel. Átveszi a Kongresszusi Arany Medált is, amely a legmagasabb fokú, civileknek adható kitüntetés az USA-ban. Az amerikai út a 2010-ben házi őrizetből szabadult ellenzéki vezér nagy nemzetközi visszatérésének utolsó állomása, korábban már beutazta Európát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.