Az orosz ortodox egyház feje a tüntetők mellé állt

Kirill pátriárka szerint meg kéne hallani végre az utcán tüntetők hangját és panaszait. Az egyházfő arra biztatta az elnököt, hogy változtasson az orosz politikán.

Oroszországban éjféli misékkel és nagyrészt családi körben ünnepelték szombaton az ortodox karácsonyt. A moszkvai nagytemplomban hatezer ember gyűlt össze, ott volt Dmitrij Medvegyev államfő is feleségével. Az ortodox karácsony napján, január hetedikén tartott televíziós beszédében Kirill pátriárka azt mondta: nagyon rossz jel lenne, ha a hatóságok nem vennének tudomást az utcai tömegtüntetésekről és nem változtatnának hozzáállásukon. A pátriárka jelezte azt is, hogy bár ő maga nem foglal állást egyik párt javára sem, a változás mindenki hasznát szolgálná - írja a BBC.

Az orosz egyház, amelynek a lakosság hetven százaléka vallja hívének magát, erősen kötődik a Kreml-hez. Azt hogy ez volt-e a pátriárka első felszólalása a decemberi tömegtüntetések kapcsán, egyelőre nem tudni, de az biztos, hogy az orosz kommentátorokat nagyon meglepte a beszéd.

A december 4-i parlamenti választásokat követő tiltakozó hullámra vonatkozó riporteri kérdésre válaszolva Kirill ugyanis kifejtette: - A feladat az, hogy a helyes formában kifejezett tiltakozások a politika korrekcióját eredményezzék. Szabad társadalomban minden embernek joga van kifejeznie véleményét, beleértve a hatalommal szembenit is. Ha az embereket megfosztják ettől a joguktól, azt úgy fogják föl, hogy korlátozzák őket szabadságukban, ami nagyon fájdalmas.

Az utolsó nagy tüntetést december 24-én tartották Moszkvában, ahol több mint 100 ezer ember gyűlt össze. Ekkora kormányellenes tüntetést a szovjet idők óta nem sikerült szervezni.

- A legfőbb dolog az, hogy helyesen ültesse át a kormány politikájába a tüntetők által kifejezett tiltakozást – mondta Kirill. – Ha a hatóságok érzéketlenek maradnak a tömeg akaratával szemben, az nagyon rossz jel, annak a jele, hogy a hatóságok képtelenek újrahangolni magukat. Az egyház pedig azért sem foglal állást a vitában, mert vannak hívei a tüntetők és a kormány tagjai között is. - A hatalomnak és az embereknek szóló legfontosabb üzenet pedig az, hogy tudni kell kifejezni az elégedetlenséget, de nem szabad teret engedni a provokációnak, és az ország szétrombolásának. A pátriárka egyébként gratulált Medvegyev elnöknek, mikor találkoztak karácsony éjszaka a moszkvai Megváltó-Krisztus székesegyházban.

A moszkvai pátriárka a 2012-es ortodox karácsonyi misén
Patriarch of Moscow and All Russia Kirill (C) conducts a religious service to mark an Orthodox Christmas Mass at the Christ the Saviour Cathedral in Moscow late on January 6, 2012. Russia celebrates Christmas on January 7 according to the Julian calendar that is used by the country's Orthodox church. REUTERS/Sergei Karpukhin (RUSSIA - Tags: RELIGION)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.