Az Orbán-kormány miatt elveszhetnek az uniós pénzek

– A támogatási időszak végéig a források jelentős részét Magyarország nem fogja tudni felhasználni – mondta Tabajdi Csaba Bukarestben az Európai Parlament Szocialista Frakciójának kihelyezett ülésén.

– Azok után, hogy a Fidesz kuruckodó gazdaságpolitikája egyszer már majdnem a kohéziós támogatások felfüggesztéséhez vezetett, az Orbán-kormány tehetetlensége miatt most valóban és végleg elveszhetnek az uniós pénzek. A támogatási időszak végéig ugyanis a jelenlegi feltételek mellett a források jelentős részét Magyarország nem fogja tudni felhasználni – mondta a Népszabadságnak Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációjának vezetője, aki Bukarestben ma részt vett az Európai Parlament Szocialista Frakciójának kihelyezett ülésén. A képviselő hozzátette: a kormány teljesítményének és nemzetközi megítélésének egyértelmű romlása azt a veszélyt hordozza, hogy Magyarország a 2014–20-as uniós költségvetésben sem tud majd javulást elérni a hazánk számára jelenleg igen kedvezőtlen javaslatban. Ez városok, falvak, kis- és középvállalkozások ezreit fogja nehéz helyzetbe hozni –hangsúlyozta a szocialista politikus.

Arra a kérdésünkre, hogy mi az oka az uniós támogatások ilyen rossz hatásfokú lehívásának, Tabajdi Csaba azt válaszolta: – A kormányváltást követően az Orbán-kabinet felfüggesztette az összes pályázati és támogatási kérelem elbírálását, sőt a már elbírált pályázatok esetében a szerződéskötést is leállította azzal az indoklással, hogy a szocialista kormányok idején tömeges visszaélések történtek az uniós pályázati pénzekkel. Erre a felvetésre Orbánék azóta sem szolgáltattak semmilyen bizonyítékot. A pályázatok felfüggesztését követően az Orbán-kormány azzal indokolta a további késlekedést, hogy át kell írni az előző kormány által megfogalmazott Új Magyarország Fejlesztési Tervet, mert az rossz célokra koncentrál. A valóság inkább az, hogy a pályázati terveket a Fidesz-közeli oligarchák érdekeihez, feltételeihez kellett igazítani, ami időbe tellett. Most viszont, a támogatási időszak végéhez közeledve fel kellene gyorsítani a kihelyezés ütemét, s az Orbán-kormánynak egy éven belül mintegy 2700 milliárd forintot kellene szétosztania. De ennek a gyorsításnak semmi jele – hangoztatta Tabajdi, aki hozzátette: míg 2010-ben még az ötödik helyen álltunk az uniós forrásfelhasználás tekintetében, addig az Orbán-kormány két éve alatt alaposan visszacsúsztunk, s már az első húszban sem vagyunk benne. Élmunkásokból sereghajtókká váltunk a Fidesz kormányzása alatt – tette hozzá.

A okokat firtató kérdésünkre Tabajdi aláhúzta: a kormány elsősorban a nagy pályázatokkal van késésben, ahol a társfinanszírozást az államnak, az önkormányzatoknak vagy valamilyen állami intézménynek, illetve vállalatnak kellene biztosítania. Egyre nehezebb finanszírozást találni a projektekhez, mert nincs elegendő költségvetési fedezet, a PPP-kontstrukciókat Orbánék nem támogatják, magántőkét pedig azért nem tudnak bevonni a finanszírozásba, mert a különadókkal tönkretették a bankok hitelezési kapacitását. De a késlekedés okai között kell említeni azt is, hogy az elmúlt két évben elbocsátották a szakképzett, nagy tapasztalattal bíró munkaerő jó részét.

Amennyiben az Orbán-kormány nem javít a források felhasználásának gyorsaságán, azzal nemcsak a lehetséges pályázókat fosztja meg a pénztől, hanem tálcán kínál fel érveket a Kohéziós Politika, a felzárkóztatási célú támogatások ellenfelei számára. Magyarország számára már most is rendkívül rossz irányba halad a támogatási politikák jövőjéről szóló vita. Elképzelhető, hogy hazánk a jelenlegi időszakhoz képest akár 30%-kal kevesebb kohéziós támogatást kap 2014–20-ban. Csak remélni lehet, hogy a Fidesz végre felismeri: a következő másfél évben a pályázatok feltételeit végre nem a Fidesz-közeli oligarchák, hanem a gyorsan megindítható, megvalósítható, munkahelyeket teremtő projektek igényeire kellene szabni – nyilatkozta lapunknak Bukarestből az MSZP EP-delegációjának vezetője.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.